Örömet merít a festészetből a tömörkényi amatőr festő

Otthonában fogad bennünket Vincze Ferencné, és ahogy felnyílik a festékesdoboza, úgy nyílik meg ő is, és mesél hobbijáról, a festészetről.

– Gyerekkoromban is szerettem rajzolni, festeni, de nem foglalkoztam vele, sosem ta­­nultam – kezd bele történetébe az amatőr festő.

– Aztán egy betegségem után kezdtem el festegetni, próbálgatni, mert nagyon jó hatással volt rám, megnyugtatott.

A nyugdíjas nő legszívesebben állatokat vagy tájképeket fest, de előfordul, hogy gyakorlásképpen képeket másol. Nem hétköznapi alkotásokat is készít, csinált már képet halcsontokból, de olyan festményeket is készít, amiken a festékréteg megvastagításával olyan hatást ér el, hogy a látássérültek is kitapogathatják a formákat.

– Azt szeretem a festésben, hogy így ki tudom fejezni az érzéseimet, és hogy ezzel má­­soknak is örömet okozhatok. Olyan képeket is festek, amiken több festéket használok, vastagabbak a rétegek, így a vakok számára is érthető, „látható” egy-egy kép – meséli Évike néni.

A festményeit általában ma­gának, vagy ajándékba készíti, a kedvence, amit a férjének festett: egy kondásfiút ábrázol két kismalaccal.

– Ez a kedvencem – mutatja a képet – a férjem hentes, neki festettem. A vidám kis kondásfiú ő lenne. Az orra mondjuk lehetne jobb is, de azért szerintem hasonlít – mondja mosolyogva Évike néni.

Sok képét meg is vásárolták, bár egyáltalán nem ezért fest, a lényeg, hogy magának és másoknak is örömet tudjon szerezni. Régebben termékenyebb volt, amikor akadt egy kis ideje, már vette is elő az ecseteit. A képeit a helyi művelődési házban is bemutatták, de manapság gondok gyötrik, kevesebbet fest, ritkábban ke­rülnek elő a festékes tubusok.

– Épp a napokban gondoltam rá, hogy újra nekilátok festegetni. Nyugalmat ad és jó érzéssel tölt el, hogy örömet tudok szerezni másoknak is. Nem is magamnak, inkább másoknak festek, sok képet készítek ajándékba. Nem azért festem a képeimet, hogy elismerjenek, nekem elég egy mosoly is, ha azzal köszönik meg – mondta.