2020.03.17. 16:28
Kicsinosítottak két gólyafészket a vásárhelyi természetvédők
Két megújított fészekkel várja a Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület a hazatérő gólyákat, az egyik a Kodály Zoltán utcában, a másik pedig az Aldi áruház melletti füves területen található. Aki a két fészek egyikén az első gólyát lefotózza és elküldi az egyesületnek, meglepetés ajándékot kap.
Még üres a fészek. A természetvédők azt remélik, hogy a kicsinosított fészeknek is lesznek lakói. FOTÓ: KOVÁCS ERIKA
– A fészektartókat még 2015-ben helyezte ki egyesületünk az áramszolgáltató cég segítségével. Ők állították az oszlopot, mi adtuk a fészket – mondta Szűcs Péter, a Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület elnökségi tagja.
– A Kodály Zoltán utcait a következő évben elfoglalták a gólyák, de nem lettek utódaik. Az Aldinál három éve volt ugyan költés, de nem életképes. Utána elmaradtak a gólyák. Úgy döntöttünk, idén kissé kicsinosítgatjuk, vonzóbbá tesszük a fészkeket, hogy ismét legyenek lakóik. A tapasztalatunk szerint március 20-a körül érkeznek a gólyák. Persze időnként előfordulnak ennél korábbi időpontok is. Volt, hogy februárban szállt le Magyarországon a fészkére az első példány. Tömegesen azonban inkább március második felétől számíthatunk rájuk.
Kedvező az időjárás az érkezésükhöz
Szűcs Péter hangsúlyozta, nagyon várják már a gólyákat.
– Vagy a Bodzási út végén lévő Molnár tanyánál, vagy Kishomokon, vagy pedig a Temesvár utcában, a töltésen lévő fészekben láttunk először gólyát az elmúlt években. Most is nagyon figyeljük a fészkeket. Természetesen nemcsak ezeket, hanem valamennyit.
Szűcs Róberttől, akinek a saját udvarában is található egy fészek megtudtuk, Vásárhely belterületén mintegy negyven, a közigazgatási területén pedig közel 100 gólyafészek található.
– Most viszonylag az időjárás is kedvező a gólyák érkezéséhez. Ha lesznek is még éjszakai fagyok, az nem befolyásolja a gólyákat. A lényeg, hogy napközben jó idő legyen rájuk, ne kapjanak erős északi, észak-nyugati szelet, mert az hátráltatja őket. Most főként Törökország irányából érkeznek, ott teleltek, de vannak, amelyek egészen Afrika alsó csücskéig repültek ősszel. Reméljük, épségben, egészségben érkeznek meg a hosszú útról.
Sok veszély leselkedik útközben rájuk
Nagyon sok veszély fenyegeti őket. Libanonban vannak, akik azzal szórakoznak, hogy a vonuló gólyákra lőnek. Ez minden évben probléma az őszi- és a tavaszi vonuláskor is.
A vásárhelyi természetvédők fényképezőgépes gólyavadászatra várják a helybelieket. Aki a Kodály Zoltán utcai, vagy az Aldi melletti kicsinosított fészkekben elsőként fotóz gólyát, és elküldi az egyesületnek, ajándékot kap.