2020.07.10. 12:29
Behajtanák a kártérítést a makói szoborrongálókon
Megpróbálják behajtani a helyreállítás költségeit a makói Fátyol-szobor megrongálóin, az eredmény azonban kétséges: az elmúlt három évben ez egyetlen vandál akció után sem sikerült.
Fátyol Misi visszavárja a vonóját.
Fotó: Szabó Imre
– A makói önkormányzat minden esetben megpróbálja behajtani az okozott kár értékét a rongálókon – tájékoztatta lapunkat a városháza, miután az ezzel kapcsolatos gyakorlatról érdeklődtünk.
Ez természetesen nemcsak szobrok, hanem például padok, egyéb köztéri tárgyak esetében is így van. Ugyanakkor az elmúlt 3 évre visszatekintve egyetlen alkalommal sem sikerült pénzt behajtani a rendőrkézre került tetteseken.
Azért jártunk ennek utána, mert mint emlékezetes, a napokban ismét megrongálták Fátyol Mihály cigányprímás főtéri szobrát: kitörték a kezéből a vonót.
Arról is beszámoltunk, hogy a rendőrség ezúttal megtalálta a tetteseket. Három 16 év körüli fiatalról van szó, akik június 28-án este 6 körül követték el tettüket. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és rongálás vétsége megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Az esetről szóló cikkeinkhez hozzászólók közül többen felvetették: jó lenne, ha valamilyen formában megtérítenék a helyreállítás költségét.
A szobor kezéből még mindig hiányzik a vonó, de a városházán azt hallottuk, ez már nem lesz sokáig így. A kártérítéssel kapcsolatos rendőrségi egyeztetésre, illetve a szükséges jogi lépések megtételére várhatóan a jövő héten kerül sor. A költségeket az önkormányzat megelőlegezi.