Szeged

2020.08.14. 18:08

Visszakapták a látogatók a Móra Ferenc Múzeumot – Fotók

Másfél milliárd forintból újult meg a Móra Ferenc Múzeum, mely péntek délután, 20 hónapos zárva tartás után újra kinyitott a látogatók előtt. A 124 éves épület homlokzata most pontosan olyan, mint amilyennek 1900 környékén a szegediek láthatták, modernizálásának köszönhetően azonban immár európai színvonalú kiállításoknak is helyet tud biztosítani.

delmagyar.hu

Felújítás után újra megnyitott a Móra Ferenc múzeum. Fotó: Frank Yvette

Tavaly januárban zárta be kapuit a látogatók előtt a Móra Ferenc Múzeum, hogy a tárlatok 5 hónapig tartó összecsomagolása után júniusban elkezdődhessen történetének legkomplexebb átalakítása. Összesen másfél milliárd forintot költöttek a kultúrpalota modernizálására, melynek eredményét péntek óta bárki megcsodálhatja. Péntek délután 3 órakor ugyanis ismét kinyitotta kapuit az intézmény, két órával később pedig megtartották az ünnepélyes átadást is. Bár a bejáratokat most még csak munkaterületen keresztül lehet megközelíteni, azt kulturáltan sikerült kialakítani: táblákkal jelzik minden oldalról, hol juthatnak be a látogatók, a hálóval biztosított útszakaszon pedig a talajt is leterítették, hogy esőben se okozzon gondot a sár.

A beruházó Bodrogi Bau Kft. ügyvezetője, Bodrogi Ferenc elmondta, a műemlék jellegű épületen megvalósult többek között 1500 négyzetméteres fémlemezes tetőfedés, felújítottak 5 ezer négyzetméternyi homlokzatot és 160 nyílászárót, de szobrokat is restauráltak és kiállításokat építettek, mindezt úgy, hogy közben a múzeum dolgozói a házban voltak. – Általában az építtetők rettegnek a régészektől, itt azonban természetes volt, hogy időnként előbukkant egy-két lelet, és mivel a szakemberek helyben voltak, ez nem hátráltatta jelentősen a munkálatokat – mesélte.

Botka László nagy örömnek nevezte, hogy megszépült a múzeum 124 éves épülete, miközben sikerült megőrizni annak építészeti értékeit. – Pontosan így nézett ki 1896-ban is, még a színe is ugyanilyen volt, belső tereiben azonban 21. századi feltételeket teremtettek – emelte ki. A polgármester hozzátette: a beruházás 900 millió forintos uniós támogatását az önkormányzat saját forrásból 600 millió forinttal egészítette ki. – Mint láthatták, az építkezés még zajlik, hiszen a park is megszépül. A szökőkút gyakorlatilag már készen van, a Stefánián is zajlanak a munkálatok. Egy-két hónap múlva a teljes Tisza-part megszépül majd – tájékoztatott.

Botka László a beruházó cég vezetőjétől vette át a Móra Ferenc Múzeum 1896-os eredeti, felújított kulcsát, melyet át is adott Fogas Ottónak. A múzeumigazgató kiemelte: a megújult épületben 3 új állandó és 2 új időszaki kiállítás várja a látogatókat, illetve modernizálódott a vár is, ahol szintén egy új állandó kiállítás kapott helyet. Ezeket egyébként tegnap a tárlatok kurátorai és koordinátorai mutatták be a látogatóknak. A kultúrpalota vezetője megjegyezte, a modernizálódásnak köszönhetően immár nagy, európai színvonalú kiállításoknak is helyet tudnak majd biztosítani.

A múzeum felújításának részeként az egykori padlásról feljutva kialakítottak két kilátót is a tetőn. Ezek megközelítése ugyan meglehetősen nehézkes és idősebb, nehezen mozgó vendégek számára a meredek lépcső miatt szinte lehetetlen, aki azonban feljut, csodás panorámában gyönyörködhet a Tisza, illetve a Széchenyi tér felé, egy kronoszkóp segítségével pedig azt is megnézheti, hogyan festett a város az 1870-es években. A megújult múzeum a hétvégén hosszított nyitvatartással, este 8 óráig várja a látogatókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában