Van még otthon halas bicska? – a Tarjányi házaspár viszi tovább a hagyományt

„Valamikor országos híre volt a gyöngyház- és a valódi békateknőnyelü szögedi bicskának. A híres kis-Sziráky pikkelyezett nyelű halbicskáit minden alföldi ember szerette.” Ezzel a két mondattal kezdődik egy hír lapunk 1923. március 18-i számában, ami akkor Szeged néven működött. A cikk arról számol be, hogy a vámvédelem hatására megint fellendült a szegedi késesipar, a szögedi bicska „ismét azon az uton van, hogy viszaszerzi régi hirnevét”. Valami azonban félresiklott, mert 1926. július 14-én azt írta lapunk: szinte teljesen feledésbe ment a híres szegedi halas bicska.

Bicska a főhercegnek

A Magyar Néprajzi Múzeum ismertetője szerint a szegedi halas bicska – pontybicska, tiszabicska – a nyél enyhén görbülő, halat formázó alakja után kapta a nevét. A XIX. századtól hazánkban is elterjedt, összecsukható, rugós szerkezetű, zsebbe való kések közé tartozik. Deutsch Mór Fekete sas utai késes mester mesélte a fent említett 1926-os cikkben: az 1880-as években „Szegeden nem lehetett elképzelni olyan embert, akinek leg­alább egy halbicskája ne lett volna”. Gróf Tisza Lajos is nagy halbicskakedvelő volt, az ország nemesei között is elterjesztette: sokszor maga rajzolta meg, milyet szeretne. Deutsch fiatal segédként még rengeteget készített neki.

Gyöngyház Hollandiából

Készült halas bicska és halas nyelű étkészlet József főherceg számára is. Sziráky József, a neves szegedi késes mester terméke első díjat nyert a párizsi világkiállításon 1889-ben. A külföldi gyárak utánzatai, a szakmunkások hiánya mellett a háborús évek is hozzájárultak a gyártás veszélybe kerüléséhez 1926-os írásunk szerint, mert a külföldi kapcsolatok megszakadtak, a gyöngyházat „súlyos vámmal” Hollandiából kellett rendelni. „A Szegedre tévedt ide­­genek azelőtt nem utaztak el anélkül, hogy ne vásároltak volna szegedi halbicskát emlékbe. (...) Még néhány esztendő (...) és a gyöngyháznyelű halbicska bevonul a múzeum múlt dicsőségét hirdető tárgyai közé.”

Ma Csongrádon készül

Szerencsére, tudjuk, nem így történt. Ezt – amellett, hogy ma már a Csongrád Megyei Ér­­téktár része a halas bicska – az ezredforduló után megjelent cikkeink is bizonyítják. 2007-ben a Tarjányi-féle halas bicska lett az év exkluzív zsebkése, a csongrádi Tarjányi há­­­zaspár mögött generációk ké­­ses tudása áll, írtuk meg például tavaly is. Tőlük tudtuk meg: a szegedi halbicska pengéje Krupp-acélból, a nyele leginkább gyöngyházból vagy szaruból készül.

Annyi töméntelent?

Gasparics Péter késes mester a Sziráky műhelyben dolgozott, a Magyar bicskaformák weboldal idézi, hogyan emlékezett a legendának mondott történetre: „Tisza Lajos, aki a Víz után az újjáépítés királyi biztosa volt, nagyon megbecsülte Sziráky mester tudományát. Egy alkalommal a Tisza gátján sétáltak. Hal ugrott föl a vízből. Tisza megszólalt — Olyan bicskát csinálj, mint a hal. — Hát rajzoltasd le a fullajtároddal, én majd meg is csinálom. Meg is csinálta.” A szegedi újságíró évek alatt Mikszáth Kálmánt is megih­lette a leghíresebb halbicskakészítő szegedi mester. A Milyen a magyar ipa­ros? című 1882-es elbeszélésben írta meg: egy angliai cég részéről tömeggyártás igényű meg­rendelés érkezett a szegedi halas bicskára. Sziráky József azonban az alábbi választ adta: „egy-két bicskát a maga kedvéért szívesen csinálok az angliusnak prezentbe... (...) hanem annyi töméntelent...”