Augusztus közepén szervezik

2020.08.04. 10:16

Minden megyei Trianon-emlékművet meglátogat a szőregi dalárda

Tizenhat települést érint majd megyénkben a szőregi Őserdő dalárda zarándoklata augusztus 15. és 16. között.

Az összetartozásra hívja fel a figyelmet a szőregi dalárda.

Fotó: Frank Yvette

Dobák Lászlónétól, a program megálmodójától és szervezőjétől megtudtuk, hogy a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat támogatásával rendezik meg az eseményüket, amin Trianon századik évfordulójára emlékeznek. Kiemelte, minden olyan községbe, városba elmennek, ahol van emlékmű, és mindegyiknél beszédeket is tartanak majd. Algyőn például Polner Eörs, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés alelnöke emlékezik vissza a száz évvel ezelőtt történtekre.

Az összetartozásra hívja fel a figyelmet a szőregi dalárda.
Fotó: Frank Yvette

Dobák Lászlóné lapunknak elmondta, az összefogást szeretnék minden területen erősíteni, valamint az ország legkisebb szegletében is megmutatni, hogy mekkora jelentősége van a magyarok összetartásának. Emellett céljuk a hit megőrzése is, valamint azzal az üzenettel indulnak majd útnak, hogy Magyarországról kerül majd ki az a főnixmadár, ami megmenti Európát. Ezt a gondolatot egyébként Pietrelcinai Szent Pio atya fogalmazta meg egykor.

Augusztus 15-én, szombaton reggel 8 órakor Hódmezővásárhelyen tartják az első megemlékezést. Ezután Székkutasra, Árpádhalomra, Csongrádra, Mártélyra, Mórahalomra és Szegedre látogatnak majd el. Másnap, vasárnap 8 órakor Algyőn kezdenek, innen mennek tovább Tiszaszigetre, ahol szentmise is lesz, valamint a 18 évvel ezelőtt megalakult polgári kör egykori tagjai is találkoznak majd. Délután Nagylakra, Kövegyre, Földeákra, Óföldeákra, Makóra és Apátfalvára is elzarándokolnak a dalárda tagjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában