Az élet nem állt meg az állatkertben

2020.11.27. 07:48

A Szegedi Vadasparkban tartalékoltak a második hullámra – Galéria

A koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt idén már másodszor zárta be kapuit a Szegedi Vadaspark – korábban 30 év alatt csak egyetlen napon fordult ilyen elő. Tartalékoltak takarmányt, és adományozók is segítenek, tudtuk meg az állatkert igazgatójától: a gondozók és a karbantartók is dolgoznak.

Farkas Judit

Szeged – 2020.11.25. Vadaspark is zárva a kormány járványügyi intézkedései miatt. Képen: Fotó: Karnok Csaba (KC) – Délmagyarország (DM)

Fotó: Karnok Csaba

Ahogy márciusban, november­ben is bezárta kapuit a Szegedi Vadaspark a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt.

Idén már másodjára kényszerültünk zárvatartásra. Harminc év alatt erre a tavaly szeptemberi viharnál volt példa, egyetlen napra. Most szerencsésebb az időpont, egyrészt a szezon vége felé zártunk be, másrészt várható is volt, hogy Magyarországot is eléri a koronavírus-járvány második hulláma.

A vadaspark tartalékolt annyi takarmányt, hogy át tudjuk vészelni a lezárás időszakát, de sok felajánlást kapunk takarmányban és anyagiakban is – amit nagyon köszönünk –, hiszen ilyen helyzetben szükség van az összefogásra, jobban, mint bármikor – foglalta össze a helyzetet Veprik Róbert igazgató.

Megtudtuk, hogy az állatok örökbefogadása sem szünetel, és a vadaspark lakóinak életét az interneten lehet nyomon kö­vetni. Az intézmény internetes közösségi oldalára rengeteg fotó kerül fel az állatokról – sok közülük most nagyon üresnek találhatja a környezetét.

Az élet tehát nem állt meg az állatkertben, mindenki teszi a dolgát. Az állatokat ugyanúgy el kell látni, ottjártunkkor éppen az egyik elefántot „körmözték”. A hatalmas állat ügyesen mozgott az angol vezényszavakra, békésen tűrte a pedikűrt, miközben osztották neki a csemegét is. Dolgoznak a gondozók mellett a karbantartók is – az igazgatótól megtudtuk, a leállást kihasználják, hogy elvégezzenek olyan munkákat, amiket máskor nyitvatartási időben nem lehetne. Ilyen például a mosdók festése, vagy a faápolási munkák.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában