MOL Mester-M díjjal méltatták Regdon Ibolyát és Gárdián Gábort

2021.04.20. 15:12

Átvették kitüntetéseiket a szegedi pedagógusok

A MOL Alapítvány 2007 óta jutalmazza a hazai pedagógusok legjobbjait Mester-M Díjával. Tavaly összesen 437 pedagógust és utánpótlásedzőt neveztek a kitüntetésre jelenlegi vagy volt tanítványaik, illetve szüleik. Közülük tíz tanárt és edzőt méltattak a díjjal, megyénkből a szegedi Regdon Ibolyát és Gárdián Gábort, akik kedden vették át kitüntetéseiket. 

munkatársunktól

Fotós: Karnok Csaba

Fotós: Karnok Csaba

– Azokat a pedagógusokat díjazzuk a Mester-M Díjjal, akik szakmailag és emberileg is kiemelkedő elkötelezettséggel segítik a diákjaik kiteljesedését, és példaképek lehetnek számukra – fejtette ki Gáborné Haáz Andrea, a MOL Alapítvány ügyvezetője a kitüntetés szegedi átadóján kedden.

Regdon Ibolya 19 éve tanít kémiát alma materében, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban. Lapunknak elmondta, hatalmas meglepetés volt számára az elismerés, amely nagy boldogsággal töltötte el.

– Büszke vagyok, hogy radnótisként végezve itt taníthatok, külön jó érzés, hogy kollégáim között már vannak egykori tanítványaim is. Jelenlegi diákjaim mellett nagy szeretettel segítek nekik is. A tanítás során a vezérelvem, hogy úgy fogadom el a gyereket, ahogy van. Minden lehetséges segítséget megadok azoknak a diákjaimnak, akik kémiával szeretnének továbbmenni, ám akik számára ez csupán egy tantárgy a sok közül, őket igyekszem nem túlterhelni – mondta.

Gárdián Gábor, a Király-König Péter Zeneiskola gordonkatanára korántsem első kitüntetését vette át tegnap. Lelkiismeretes pedagógiai munkájáért már Magyar Arany Érdemkereszttel, valamint a Bonis Bona – Nemzet Tehetségeiért díjjal is méltatták.

– Sokat jelent számomra a MOL Mester-M díj, hiszen ez nem csupán szakmai, hanem egyúttal erkölcsi, emberi elismerés is – közölte a hazánk első számú gordonkaoktatási tananyagát kidolgozó pedagógus.

A Gárdián Gordonkaiskola-sorozat már angol nyelven is megjelent, sőt folyamatban van kínai kiadása is.

A MOL Mester-M Díj anyagi elismeréssel, fejenként egymillió forint tiszteletdíjjal is jár, mellyel kapcsolatban Gárdián Gábor elmondta: gordonkaiskolájának kínai kiadásának támogatására fordítja majd az összeget.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában