jó nyarat zárhatnak

2021.05.21. 13:02

Megtelnek lassan a szálláshelyek

Mórahalmon biztos telt ház lesz a szálláshelyeken a hosszú hétvégén, de Makó és Szeged sem panaszkodhat a nyitás utáni első hosszú hétvége forgalmára. A turizmus nagy vesztesének egyelőre a főváros tűnik.

Arany T. János

Fotó: Kuklis István

Fotó: Kuklis István

Május eleje óta vannak nyitva a magyar szállodák, igaz, hogy csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni őket. Az első igazi nagy rohamra a pünkösdi hosszú hétvégén számíthatnak. Folyamatos az érdeklődés, foglalnak is a vendégek, telt ház lesz, a legtöbb helyen már csak néhány szoba elérhető.

A mórahalmi Elixír Medical Wellness Hotelben az élet lassan visszatér a megszokott medrébe, fehér fürdőköpenyes nyugdíjasok sétálnak vissza szálláshelyükre a Szent Erzsébet Gyógyfürdőből ebédelni. Az étteremben az utolsó simításokat végzik, még folyik a felújítás, amit még a lezárások alatt kezdtek el.

 

Későn ébredők

– Mórahalom szállodái megtelnek a hosszú hétvégére – jelentette ki az Elixír Medical Wellness Hotel igazgatója, Berta Zsolt, aki a város két másik nagy szálláshelye, a Colosseum Hotel és a Thermál Panzió nevében is beszélt.

– Szinte tele vagyunk, egy-két szobát lehet találni. Mindig vannak későn ébredők, akik most eszmélnek rá, hogy hosszú hétvége következik – mondta.

Készülnek a pünkösdi hosszú hétvégére a mórahalmi Elixír Medical Wellness Hotelben, ahol telt ház lesz a következő három napban. Fotó: Kuklis István

Ki vannak éhezve

A szállodaigazgató, aki egyben a fürdő marketingese is, nem aggódik az időjárás miatt, mert rossz idő esetén forró vizes medencék és szaunák várják a vendégeket.

– Nem fog unatkozni senki pünkösdkor kedvezőtlen időjárási körülmények esetén sem – fogalmazott hivatalosan, majd nem hivatalosan azt mondta, érezni lehet, hogy az emberek a bezártság után ki vannak éhezve az utazásra. A foglalások az utolsó egy-két hétben kúsztak fel telt házig, Berta Zsolt szerint nem kizárt, hogy péntekre, szombatra már nem marad szabad szobájuk.

Reális a jó nyár

– Azért nem vagyok annyira optimista, mint a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatója, aki korábban azt nyilatkozta, hogy visszafogott tavasz után eredményes nyarat vár, de reálisnak tartom, hogy jó nyarat zárunk, de csúcsokat nem fogunk dönteni, és egyelőre nincs okunk panaszra – tette hozzá az ágazat előtt álló szezonról szólva. Szintén derűlátó Berta Zsolt makói kollégája.

Fotó: Kuklis István

Vízválasztónak tartja

Csábi Mihály, a makói Grand Hotel Glorius igazgatója szintén arról tájékoztatott, hogy a mostani hétvégére már majdnem megtelt a szálló.

– Eddig pozitívak a hosszú hétvége benyomásai, a foglaltság 90 százalék feletti, 37 szobánkból három elérhető, és nem kizárt, hogy azokat is eladjuk – magyarázta Csábi, aki vízválasztónak tartja a pünkösdi hosszú hétvégét. A szakember szerint általános trend idén, hogy vidéken jól fogynak a szálláshelyek, 80 százalék körüli a foglaltság.

Budapest nihil

– Budapest ezzel szemben nihil. A pestiek vidékre jönnek, a fővárosban pedig a hazai turizmus eddig sem volt jellemző, ott a vendégkör 95 százaléka külföldi – magyarázta a Glorius igazgatója, akinek van rálátásra a piacra, korábban több évet dolgozott Budapesten. Szegeden Holló János, a Rózsa panzió tulajdonosa szerint a kisebb szálláshelyek biztos megtelnek, nála mind a négy szoba elkelt már két héttel ezelőtt, amiket valószínűleg egy nagyobb társaság vesz majd igénybe.

A Novotelben telefonon érdeklődtünk a recepción, van-e még szabad szobájuk a hosszú hétvégére. Azt a választ kaptunk, hogy még van néhány, pontosan nyolc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában