Isten kardjából dohányvágó

Móra Ferenccel már több alkalommal foglalkoztunk sorozatunkban, ami a 111 éves Délmagyarország múltját idézi fel. Az író, újságíró, múzeumigazgató után most a régész Móra Ferencet kerestük lapunk archív számaiban.

Szeged-Makkoserdő le­lőhelyről tavaly februárban fája kapcsán írtunk. Az akkori múzeumigazgató a 150 éves kocsányos tölgy alatt jegyzetelt, mikor feltárást végzett a Baktó-dűlői 386. számú földbérlet gyümöl­csösében. A lelőhelyet 1978-ban azonosította Kürti Béla nyugalmazott régész és Móra-kutató.

Hun arany a szőlőben

A szakértő ajánlotta figyelmünkbe Az ezerarcú Móra Ferenc című kiadványt, amiben katalógusba gyűjtötték Móra ásatásait, összesen 104-et. Móra Ferenc felsőfokú végzettséget nem ez irányban szerzett, bár hallgatott az egyetemen régészeti előadásokat. Múzeumokban már működő szakemberek számára szervezett régészeti tanfolyamot végzett, a szegedi múzeumban Tömörkény Istvántól tanult.

Számos Szeged környéki ásatás mellett megyénk területén dolgozott többek között Hódmezővásárhelynél, Deszken, Pitvaroson, Apátfalván, Kiszomboron.

A felbecsülhetetlen értékű nagyszéksósi hun aranylelet is az ő nevéhez fűződik. Lapunk követte a nagyobb ásatásokat, azonban ő maga is sokat írt a régész munkájáról.

Holtak bosszúja

Ebben a leletmentés szándéka is erősen motiválta. Szeged környékén ugyanis sokszor inkább elpusztították a leleteket, mint hogy bejelentést tettek volna. 1928. október 3-án egy feldúlt szatymazi temető kapcsán beszélt arról, hogy „ennyi tudatlansággal, a népnek ilyen vandalizmusával (...) sehol se találkoztam, mint itthon Szegeden. Próbáltam rajta segíteni újságcikkekkel, elő­adásokkal, nem sikerült s most már bele fáradtam a meddő munkába”.

1924. augusztus 31-én írtuk meg, hogy Apátfalvánál, a Ma­­ros-parton Laténe-korabeli ősleleteket találtak. Akkor mondta el Móra, hogy a dorozsmai földeken is hasonló ősleletre bukkant egy parasztgazda szántás közben, de a csontokat „kegyeletből visszaásta a földbe, mert attól félt, hogy az eltemetett emberek lelkei bosszút állnak rajta”.

Alig bírták szétverni

Őseink a föld alatt című 1926-os sorozatának második részében, június 13-i lapszámunkban Móra több példát is hozott erre a hozzáállásra. Az első világháború előtt hallotta, hogy egy „szegedi úriember” tanyai birtokán csontvázakat találtak. Az illető szerint nem volt ott semmi különös, mindössze kétszáz agykoponya. Továbbá azok mellett olyan vastag kőedények, hogy alig bírták ásóval szétverni a munkások.

Alsótanyán utat javítottak, és a munkálatok kapcsán utólag mesélték Móra Ferencnek, hogy „annyi vót ott a cifrasági tanálmány, hogy alig tudtunk tülük dolgozni.(...) Kardok, kengyelök, karparecök (...) Mög olyan vastag agykoponyák, tudja, hogy alig birtuk üket szétverni a kocsilőcsön.” A hajdani múzeumigazgató ezt hallván arra a következtetésre jutott: „Egészen jól el tudom képzelni, hogy az eke meg az ásó rég fölforgatta a vezérek sírját és kipróbálták a csontjaik keménységét ásó élével és kocsilőccsel. Attila koponyájából dohányos pikszist csinált az úr és az Isten kardjából do­hányvágót a paraszt.”