Egy világjáró borász Bokrosról: Gulyás Ferenc

Gulyás Ferenc a térség meghatározó borásza, boraival érmekkel tér haza a borversenyekről. A családi gazdaságban a saját termelésű szőlőit dolgozza fel, főként kékszőlő termelésével foglalkozik. Első borát 1966-ban szűrte, nagy szerelme a kadarka.

Pincegazda és borlovag is egyben: a Szent Vince Borrend elnöke, valamint az Európai Borlovagrend tagja. Életére nagy hatással volt a Bokros melletti síkon töltött gyermekkora: azt vallja, a puszta formálta olyan emberré, amilyenné vált.

Gyerekkor Alpár mezején

– Itt mellettünk fekszik ez a puszta, Alpár mezeje, ezt Vörösmarty is megénekelte a Zalán futásában. Van vagy hatezer hektár, itt is megvolt minden, ami Bugacon vagy a Hortobágyon, gulyás, ménes, ökörcsorda. Persze a ménes, a lovak voltak nekem a legérdekesebbek

– mesélte Gulyás Ferenc.

Édesapja csikós számadó volt, a ménes vigyázójaként ő felelt azért, hogy annyi lovat hajtsanak vissza, amennyivel kijöttek a pusztába. Ő is ott nőtt fel, csikósok, lovak között.

– Imádtam a lovakat, meg voltam őrülve értük. A nagyon „menős” lovakra kolompot tettek, ha meghallottam ennek a hangját, akkor már nem lehetett velem bírni. Nyolc-kilenc évesen már szőrén ültem meg a lovat. Persze gyerekként rossz, csámpás lábú lovakra ülhettem csak, de ha jött a vihar, és éjszaka szétszaladt a ménes, akkor a jobb lovakra is felülhettem és segítettem összeszedni őket. Emlékszem, ott imádkoztam a cserény, a csikósok kunyhója mellett, hogy jöjjön a vihar és mehessek a lovak után. Ha nyolc-tíz lovat visszahajtottam, akkor úgy éreztem, enyém a világ. A puszta úgy nevelt föl, hogy ha magadnak nem segítesz, ember nem segít rajtad. Ez olyan acélossá tett, hogy utána már nem féltem semmitől – idézte fel gyerekkorát a borász.

Nincs más út, csak a csikóskodás

Mindene volt a pusztai lét, így kézenfekvő volt számára, hogy apja hivatását választja és ő is csikós lesz. Erről azonban tanítója lebeszélte.

– Én gyerekként meg voltam győződve, hogy nekem nincs más út, csak a csikóskodás. Rádió, tévé nem volt, hanyatt feküdtem a pusztán, néztem a csillagokat, nekem ott véget ért a világ. Tanítóm, Jámbori Jani bácsi beszélt rá, hogy tanuljak. Eljött hozzánk, én éppen fát vágtam. Azt mondta: „Na, ide figyelj, Fecó. Pusztagazdának művelt, tanult emberek kellenek ám.” Addig beszélt nekem, hogy végül beiratkoztam a gimnáziumba – beszélt a pályaválasztásról Gulyás Ferenc.

Hamarosan beindult a téeszesítés, így az addig ismert világ is megváltozott. – Onnantól egész más lett a pásztorélet. Ezzel ez a gyönyörűséges világ megszűnt létezni. De egy ilyen gyerekkori élmény azért végigkíséri az embert, nem múlt el rajtam nyomtalanul. Magammal hoztam a pusztai életből, hogy nem szabad siránkozni, menni kell tovább – összegzett a borász.

A ménes megszűnt, a szőlő maradt

A borászkodásnak is megvoltak a hagyományai a családban, anyai nagyapja, Vajda Péter foglalkozott szőlőtermesztéssel.

– Imádtam nagyapámnál lenni, ha nem a pusztán voltam, akkor pici gyerekkorom óta ott sündörögtem körülötte. Szerette a bort, de kocsmába sose járt. Általa megszerettem a szőlőtermesztést is. 1966-ban megházasodtam, azóta minden évben van borom. Akkoriban a növényvédelmet irányítottam a téeszben, és már fél holdon lehetett szőlőt telepíteni. A génjeimben is benne volt a borászkodás, de fantáziát is láttam benne. Megvettem azoktól ezeket a fél holdakat, akik nem nagyon szerettek vele foglalkozni, és innen indultam el. Életem két meghatározó részéből a ménes megszűnt, a szőlő megmaradt – mesélte Gulyás Ferenc.

Ahhoz, hogy jól működjön a borászat, alapos szaktudásra is szükség volt, így tovább képezte magát.

– Azt mondják az okosok, hogy kétezer vegyülete van a bornak. Ezt szerintem a kutya se számolta meg, de tény, hogy szakirányú ismeret nélkül nem lehet borászkodni. A kecskeméti főiskolán végeztem, közben meg lestem a többieket is, hogy hogy csinálták

– beszélt a borászatról Gulyás Ferenc.

Borból utazás

A bokrosi gazda környezetére is odafigyel: Kubisi János, a környék egykori legnagyobb borosgazdájának 19. században épült házát vette meg és újította fel, hogy a falak között a kulturált borfogyasztást propagálja. Az évek során már több ezer ember fordult meg nála.

A borászat mellett szerteágazó az érdeklődése, élete része a vallás is, a Bokrosi Baráti Körrel ők építették fel a helyi templomot. Kedveli az irodalmat, a színházat is, de legfőképpen az utazást.

– Amint elvitték a bort, a feleségem már ment is az utazási irodába a pénzzel

– emlékezett vissza mosolyogva.

– Ennek köszönhetően bejártuk a világot. Először az országot, majd a történelmi Magyarországot, később Észak- és Dél-Amerikát, Kelet-Európát és Ázsiát is megjártuk, ezek életre szóló emlékeket adnak az embernek. Úgy érzem, nem sokat hagytam ki abból, ami adódott, ez annak is köszönhető, hogy hogyan nőttem fel – összegzett Gulyás Ferenc.