Makó

2021.08.17. 19:37

Átadták az Igazgyöngyök útját

Kedden átadták az Igazgyöngyök útja nevű turisztikai attrakciót Makón, amely lényegében egy városon belüli túraútvonalat jelent 13 izgalmas, szórakoztató állomással. A település a beruházásra pályázaton nyert 220 millió forintot.

Szabó Imre

Az Igazgyöngyök útja különböző állomásai nem csak a turisták, de a helyben lakók számára is izgalmasabbá teszik a város felfedezését. Fotó: Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre

A főtérén, a Csipkesor előtt Fodor Ilda jóvoltából egy vizes stáció, a Búza utcában családi játszótér, a Szent István téren a szentek labirintusa – többek között ilyen látványosságokat kínál látogatóinak városszerte az Igazgyöngyök útja fantázianevű túraútvonal Makón. Mint korábban beszámolt róla a Délmagyarország, a beruházásra a makói önkormányzat még 2016-ban nyújtott be pályázatot. A terv az volt, hogy aki idelátogat, megismerhesse a város vallás-, hely- és kultúrtörténeti emlékeit.

Akik végigmennek a túraútvonalon, a nagy, történelmi egyházak templomait is láthatják, de az egyes állomásokon interaktív információs táblák is segítik az élmények felfedezését, összesen 13 helyszínen.

A beruházást a Maros Projekt Kft. végezte el.

Az Igazgyöngyök útja különböző állomásai nem csak a turisták, de a helyben lakók számára is izgalmasabbá teszik a város felfedezését. Fotó: Szabó Imre

A keddi avatóünnepséget a Korona konferencia-központ földszinti részén tartották, amelynek eddig üresen álló helyiségei is funkciót kaptak a beruházással. Közreműködött Nagy-Kálózy Eszter színművész, Petrás Mária népdalénekes; az utat és a hozzá tartozó nevezetességeket Pálfai Zoltán római katolikus plébános és Biró István görögkatolikus parókus áldotta meg.

Az avatóbeszédet Farkas Éva Erzsébet, a turisztikai fejlesztés ötletgazdája mondta.

Egyebek mellett arról beszélt, az Igazgyöngyök útja az ide látogató turistáknak segít felfedezni a város értékeit, de lelki feltöltődést is nyújt a szabadidő kulturált eltöltése révén.

A beruházás leglátványosabb eleme a városközpontban van. A Korona földszintjén kialakított információs központról van szó, amely átveszi a jól működő Tourinform-iroda funkcióit, és a Makóhoz köthető emléktárgyak, helyi kézművesektől származó portékák árusítóhelye is egyben. Ugyanitt kapott helyet az a kulturális szalon, amelynek falait Sonkodi Rita festőművész Rainer Maria Rilke versitől ihletett Mária-festményei ékesítenek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában