Hódmezővásárhely

2021.09.28. 12:24

80 év emlékezete: sorsok, barátságok, történelem

Sok viszontagságos esztendőt is megélt az 1938-ban alapított Tanyai Tanulók Otthona, ma Cseresnyés Kollégium. Egykori lakói elevenítik fel nyolcvan év emlékezetét a szombaton bemutatandó kötetben.

Munkatársunktól

Sokak mellett Kis Sámuel, a még élő legidősebb Ős-Cseresnyés kollégista diák is Hódmezővásárhelyre érkezik október 2-án, szombaton délután A 80 év tanúi 1938–2018 című rendhagyó kötet bemutatójára. „A könyv emléket állít egy megvalósult nemes kezdeményezésnek. Kortörténet, szemtanúk által is hitelesített történelemkönyv. A felölelt korszakban az egész magyar társadalomban nagy jelentőségű átváltozások zajlottak, de közös akarat mindig átsegítette a nehéz időkön is ezt a kollégiumi szellemiséget” – vallotta a 91 esztendős Kis Sámuel.

A kezdeti nehézségek után, a szegény, továbbtanulás nélkül elkallódó, tehetséges tanyasi gyerekeket felkaroló Cseresnyés Kollégium átélt számtalan költözést, világháborús éveket, az államszocializmust, kényszerű névváltoztatást.

Az eseményeket nyolcvan év szemtanúi elevenítik fel. A nyilatkozók elmondásai és írásai, valamint az olvasó elé tárt dokumentumokkal gondolatban végigélhető a magyar sors ebben a nehéz időszakban. A könyv nem egy száraz, adathalmazokat és tényeket felsorakoztató dokumentumgyűjtemény, sokkal inkább személyes emlékekre és történetekre épülő emlékkötet. A hatszáz oldalas, korabeli fotókkal gazdagon illusztrált kiadványt a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum jelentette meg, az intézmény múltját Pataki Béla amatőr helytörténész dolgozta fel, évek kitartó munkájával személyesen kutatta fel mindazokat, akik egykori kollégiumi életükről mesélhettek.

Október 2-án, szombaton a vásárhelyi Református Ótemplomban Kristóf László orgonaművész lép fel, majd Szalkai László, a kollégium címzetes igazgatója beszélget a kötetről Pataki Béla szerzővel. A könyvbemutató díszvendége lesz sokak mellett Szathmáry Lilla, a Tanyai Tanulók Otthonát 1938-ban alapító Szathmáry Lajos lánya, illetve Németh Magda, Németh László lánya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában