2021.10.04. 06:00
Egykor gaztenger nőtt a tetején, most újjászületett az Egressy-kúria – Galéria
Apátfalván, a 43-as főút mentén áll az egykori Egressy-kúria. Az épület az elmúlt három évtizedben romos volt, udvarán gaztenger nőtt – most egy dunántúli cég felújította, és mellé egy csomagolóüzemet is tervez.
A kúria és környezete több mint egyéves munkával újult meg. Fotó: Szabó Imre
– A feleségem hívta fel a figyelmünket az elhanyagolt épületre
– mondta Kucsora István agrármérnök, aki az Alba Növszer Kft. megbízásából a szombaton átadott épületegyüttes felújítását a helyszínen irányította. A kúriát a múlt század fordulóján építtette az Egressy família, akiknek tégla- és cserépgyáruk volt a faluban. Az államosítást követően tanácsi tulajdonba került, és két évig, amikor Apátfalva és Magyarcsanád egy községként működött Csanád néven, itt működött a tanácsháza. Később óvodaként funkcionált, ami 1992-ben zárt be, ezt követően gyakorlatilag az enyészeté lett.
Újjászületés
Miután a cég megvette, az udvarról valóságos dzsungelt kellett kiirtani, az épületet pedig teljes egészében felújítani. A munka bő egy évig tartott. Ma már rá sem lehet ismerni: a takarosan rendbe hozott épület előtt virágokkal beültetett park van, a közepén egy kerti tó, amire egy kis hidat is építettek, az előtérben pedig Apátfalva védőszentjének, Szent Mihálynak a modern felfogást tükröző szobra áll.
A kúria és környezete több mint egyéves munkával újult meg – Fotók: Szabó Imre
A főépület mellett pár száz fős közönség befogadására alkalmas amfiteátrum is található, amely – ígérik – felolvasóestek, kamarakoncertek helyszíne lesz a jövőben. Maga az épület a vállalkozás helyi központjaként, tárgyalóként és rakodóközpontjaként működik mostantól.
Régi barátság
Mint a székesfehérvári cég vezetőjétől, Horváth Ivántól megtudtuk, az apátfalvi épület egy régi barátságnak köszönheti újjászületését, ő és Kucsora István ugyanis már az egyetem óta jóbarátok. Érdekes, hogy az amfiteátrum Horváth Iván édesanyja után az Erzsébet-amfiteátrum nevet kapta, a kis híd pedig a felesége után a Matilda híd nevet. A terület hátsó részén, várhatóan még idei kezdéssel egy csomagolóüzemet fognak felépíteni hűtőházzal.
– Itt kezdetben 4-5 ember dolgozhat majd, de a létszámot bővíteni fogjuk. Fontosnak tartom, hogy az épület felújításakor is helyi munkaerőt alkalmaztunk, az építőanyagokat is helyben vásároltuk
– tette hozzá a cégvezető.
A Torda-szelet titka
Az egykori kúria a cég egyik termékének, a Torda-szeletnek lesz az országos ellátóközpontja. Mint megtudtuk, ez Kucsora István kutatómunkájának az eredménye. Egy olyan étrend-kiegészítőről van szó, ami fokozza a testi és a szellemi kapacitást, jó hatással van az egészségre. Nevét egy ősmagyar táltosról kapta, akinek a nevéhez a magyarok közti széthúzást eredményező turáni átok fűződik.