Szegedi hírek

2022.10.11. 18:50

Jól termett idén a szilva

Ötszáz forintért már nagyon finom és szép szilvát lehet kapni Szegeden, köszönhetően annak, hogy jó volt az idei termés. Sokan is viszik az olcsó gyümölcsöt a mostani időszakban. Aki befőzni akart, már megtette, most azok vásárolják, akik eszegetik vagy sütnek, főznek belőle.

Timár Kriszta

Fotó: Karnok Csaba

Őszi hangulatba borult a Mars téri piac: sült töktől a birsalmán át a szőlőig az évszak összes finomsága a kofák asztalán van már. A jelenlegi legnagyobb sztár azonban kétségtelenül a szilva, amely az alma és a meggy után a harmadik legnagyobb mennyiségben termesztett gyümölcs Magyarországon. Ráadásul amellett hogy finom, jelenleg az egyik legolcsóbb portéka is. Már 400 forintos kilóár alatt is láttunk belőle – igaz, azzal kapcsolatban még gazdája is azt mondta, inkább ne fényképezzük le. 

Nyilván azért kerül ennyibe, mert így néz ki 

– mosolygott a lekvárnak való felett. Nem sokkal többért viszont már gyönyörű szilvát láttunk: a 450 forintosért és a kicsit nagyobb szemű 500 forintosért folyamatosan állt is a sor Icu asztalánál.

Jánoshalmáról hozzuk mindkét fajtát. Évek óta tudják a vevőink, hogy minőségi, finom gyümölcsöt árulunk, sokan ezért keresnek bennünket, nem is azért, mert mi vagyunk a legolcsóbbak. Az egyik aromásabb, a másiknak nagyobb a cukortartalma. Mindenki választhat ízlése szerint

 – mondta az asszony. Hozzátette: jó volt a termés idén, a szilvát nem bántotta jelentősen a nagy szárazság. 

És sokat is vesznek belőle. Szerintem a gazdasági helyzet miatt most többen spájzolnak. Főznek belőle lekvárt és befőttnek is elteszik

 – beszélt tapasztalatairól. A lekvárszezonnak azonban most már vége van, aki most vásárol, már inkább csak a napi nassolgatásra gondol. Így többnyire fél-egy kilókat kérnek. Egyik vevője, Szép Ágnes két kilót vett – egyet viszont a szomszédasszonyának. 

Nem megy el úgy nap, hogy ne ennék gyümölcsöt. Ezt is nyersen fogyasztom majd el, de lehet, hogy főzök egy finom szilvalevest is 

– mesélte.

A piac többi részén egyébként ennél drágábban láttunk szilvát: a forráskútit például 650 forintért kínálták, az üllésit mérettől függően  550, illetve 600 forintért. Egy helyen találtunk besztercei szilvát is, annak kilójáért 598 forintot kértek. 

Ezt nem kell olyan sokáig főzni, hogy kemény lekvár legyen belőle 

– árulta el a titkát a kofa, aki ugyan azt nem akarta, hogy nevét leírjuk, arról azonban jót beszélgettünk, hogyan praktikus lekvárt főzni. Mint mondta, szerinte az a legegyszerűbb, ha betesszük egy éjszakára a sütőbe a gyümölcsöt.

Aki tehát akar szilvát vásárolni, idén gond nélkül megtehette és a hónap végéig valószínűleg még talál a piacokon ebből a gyümölcsből. A tavaszi fagy és a nyári aszály miatt azonban valamivel az átlag alatti, 50-60 ezer tonnát tudtak leszedni a fákról a gazdák, a vízhiány miatt pedig a gyümölcsök egy része nem érte el az ideális méretet és beltartalmi értéket, vagyis könnyű kifogni a nem tökéletes minőségű árut is. A nyári esőzések elmaradása egyébként hosszabb távon is problémát jelenthet, mert a következő évi virágrügyek differenciálódásában is zavart okozhat, ami ismételten terméscsökkenést eredményezhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában