Betűk és szavak

Semmi nem jut az eszembe. Pedig kellene. De van, amikor az ember teljesen üres. Ezt érezni és belátni kellemetlen. Balástyán pötyögöm a betűket, szavakat, melyek jó esetben összeállnak értelmes mondattá, ami jelent is valamit. Hát ezzel küzdök most – hát-tal ugyan nem kezdünk mondatot, így tanultam –, a szavak, de még a betűk is önálló életre kelnek, nem akarnak engedelmeskedni.
 

Munkám során sok emberrel futok össze, beszélgetek – pár percig, hosszabban. Akkor a betűk már szavakként, mondatokként bukkannak a felszínre. Érzések, indulatok kísérik „őket”, így sokkal többet kifejezve, mintha csak egyszerűen leírnánk. Elevenek, nem tapadnak a papírhoz, és olykor azon kapom magam, hogy azt figyelem, jól használják-e a környezetemben lévők a ragozásokat – például a legtipikusabb: -ba, -be és a -ban, -ben –, mennyire pongyolák, olykor magyartalanok mondataik. Utóbbira a germanizmust, annak térhódítását citálhatjuk, például: meg tudom csinálni helyett megcsinálom, vagy a klasszikusként emlegetett, a macska fel van mászva a fára, „picit” jobb a macska felmászott a fára. Hasonló fogalmazásokat sokszor hallhatunk. A különböző rövidítéseket – pézsé, talizunk stb. –, amit főleg a fiatalok használnak, nem bántom. Talán csak azért, mert nem akarok idősnek, vaskalaposnak látszani. Igazából nemcsak gyarapítják, gazdagítják is a nyelvet, mint a találkozunkat, talizunkat helyettesítő ütközünk.
 

Nem jutott eszembe semmi. Ezért írtam az „eszközül használt” betűkről és szavakról. Nem tudom erre a dolgozatra igaz lesz-e a latin mondás: verba volant, scripta manent, vagyis a szó elszáll, az írás megmarad. Ha igen, eltehetjük emlékben. Vagy emlékbe?