Szegedi hírek

2023.03.07. 16:00

Hazai operapremierre készül a Szegedi Nemzeti Színház - Fotók

Magyarországi operapremierre készül a Szegedi Nemzeti Színház: áprilisban mutatják be a hazánkban még nagyszínpadon soha nem játszott A kalóz című Verdi-operát. A rendező úgy fogalmazott, a történet olyan szereplőkről szól, akik közül egy sem találja helyét az életben.

Timár Kriszta

Verdi A kalóz című operáját még soha nem mutatták be hazánkban, Szegeden április közepén lesz a premierje. Fotó: Gémes Sándor

Áprilisban mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház Giuseppe Verdi: A kalóz című operáját. A keddi nyilvános koncepcióismertetésen, melyre a bezárást követően immár ismét a színház épületében kerülhetett sor, Barnák László főigazgató elmondta, ez a darab idáig elkerülte a nagyszínpadokat, mindössze a MÜPA-ban adták elő a koncertszerű változatát, ráadásul azt sem teljesen magyar szereposztással. 

A színpadi változatot tehát hazánkban először mi mutatjuk be

 – emelte ki.

Göttinger Pál is arról beszélt elsőként, hogy felmerült benne a gondolat, vajon nem szándékos-e, hogy ez egy nem játszott opera. 

Hiába kerestük azonban Dinyés Dániel zenei vezetővel, nem találtunk benne hibát. Váratlanul szórakoztató zene, ruganyos história és nagyszerű szerepek jellemzik 

– fogalmazott. A rendező hozzátette: az alaptörténet véleménye szerint egy házassági válság kinagyítása, de van benne szerelmi dráma is, és aki háremhölgyek hastáncára vagy Karib tenger kalózai-érzésre kíváncsi, az is megtalálhatja ebben az operában a neki tetszőt. 

A személyes szála pedig a műnek, hogy olyan szereplőkről szól, akik nincsenek a helyükön. Azt gondolom, ez ma legtöbbünk számára is napi érzés

 – tette hozzá.

A történet szerint Corrado, a kalózok vezére új megbízatást kap: Seid pasa ellen kell támadnia. Háborúba indul tehát, pedig felesége arra kéri, maradjon otthon. A harc során Corrado győzelemre áll, de kimenti Seid rabszolganőit az égő háremből, így elfogják. A pasa kedvenc háremhölgye beleszeret, kiszabadítja és megöli a pasát. Együtt menekülnek tehát, mire azonban Corrado hazaér, felesége, azt gondolván, hogy párja meghalt, megmérgezi magát. Bánatában a kalózok vezére is leveti magát a szikláról.

Az operában közreműködik majd a Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint a Szegedi Nemzeti Színház énekkara és tánckara. A főbb szerepekben Tötös Rolandot, Máthé Beátát, Kónya Krisztinát, Szélpál Szilvesztert és Ferenczy Orsolyát  láthatja majd a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában