Több száz kiló fogyott a népszerű zöldségből a Spárgafesztiválon

2023.06.10. 21:08

Spárgával lakatták jól a falu népét és a vendégeket - Galéria

Arany T. János

Szombaton rendezték meg Öttömösön a Spárgafesztivált. Ez volt a huszonhetedik rendezvény a sorban. Ami biztosan nem változott az elmúlt több mint két évtizedben az a szervezők és a rengeteg önkéntes hozzáállása. A helyi asszonyok, nyugdíjasok és közmunkások legalább húszan már napok óta készültek a nagy napra.

Varga Imréné Dobó Jolán, aki Bata Ferencné Zsuzsival megálmodta, megszervezte az első Spárgafesztivált, elmondta, négy mázsa spárgát pucoltak meg majd készítettek el az asszonyok a fesztiválra.

A versenyre több mint húsz étellel neveztek, ezekből kóstolójegy vásárlásával mind jól is lehetett lakni. A szervezők több száz embert lakattak jól a művelődési házban míg a zsűri – Dóbé Csilla és Kozma Nikolett, a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum pedagógusai és Arany T. János lapunk újságírója – szorgalmasan és fáradhatatlanul kóstolta a remek spárgaételeket. A legjobbak a spárgás csirkés muffin, a zöldspárgás torta és a spárgás sörkorcsolya lettek. Különdíjat kapott a zselés spárgatorta. A győztesek ajándékcsomagját az Öttömösi Spárga Ízek szponzorálta.

A templom mögötti rendezvénysátorban felléptek a helyi civilek, az óvoda és iskola növendékei, az Öttömösi Citerazenekar, mazsorettek, a, mórahalmi fúvósok, a nyugdíjas klub, az Öttömösi Aikido Önvédelmi Csoport, a Tompai Rozmaring Nyugdíjas Klub magyar nóta köre, a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum kürtösei, a pusztamérgesi Happy Jumpers Ugróköteles Csoport  és a balotaszállási citerazenekar. A sztárvendég Dankó Szilvi volt.

Vannak, akiknek majd vasárnap délelőtt kezdődik az igazi buli: a Spárgafesztivál állandó segítői vasárnap 10 óra körül állnak majd neki a takarításnak, mosogatásnak és a romok eltakarításának, amit a Patika kávézóban közös pezsgőzéssel zárnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában