Helyi közélet

2023.07.22. 11:57

Légkondis buszok a régi vonatok helyett

Delmagyar.hu

Fotó: Szabó Imre

Új, légkondicionált buszok közlekednek augusztus elsejétől azokon a vonalakon, ahol megszűnik a vasúti közlekedés – írta facebook-oldalán Lázár János építési és közlekedési miniszter. Ez érint az Újszeged-Mezőhegyes vasútvonalat is.

A politikus azt is tudatta a posztban, hogy a járatok útvonala a régi marad: állomástól állomásig közlekednek majd az új buszok. A miniszter azt reméli, hogy az utasok így gyorsan, biztonságosan és kényelmesen jutnak el úticéljukhoz.

Mint azt lapunk is megírta, augusztus elsejével kilenc másik hazai mellékvonallal együtt megszűnik a közlekedés a Mezőhegyes–Újszeged közti, Makót is érintő vasútvonalon. A MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága közleményében azt írta, hogy mindezt a jármű- és személyzethiány indokolja, amelynek enyhítésére a MÁV-Volán-csoport folyamatosan toborozza a munkatársakat.

A Mezőhegyes–Újszeged vasútvonal, mint a makói vasútállomáson látható emléktábla hirdeti, 1883-ban, azaz idén éppen 140 esztendeje létesült. Csongrád-Csanád vármegyében érinti Csanádpalotát, Nagylakot, Magyarcsanádot, Apátfalvát, Makót, Kiszombort, Deszket, Szőreget és Újszegedet.

Legutóbbi fénykora alighanem a 70-es, 80-as években lehetett. Jelenleg – 2012 óta – már csak két járat közlekedik rajta oda és ugyancsak kettő vissza. Utasforgalma egyre csökkent, olyannyira, hogy a makói váróterem nagy részét már egy vasúttörténeti kiállítás foglalja el.

Pénteken délelőtt ott voltunk a vasútállomáson, amikor Mezőhegyes felől befutott az egyetlen kocsiból álló szerelvény. Úgy láttuk, 4-en utaztak rajta. Leszálló egy volt, felszálló 5, valószínűleg egy család.

Az új közlekedési rendről és a további gyakorlati tudnivalókról a vasúttársaság hamarosan részletes tájékoztatást nyújt – ígéri a kommunikációs igazgatóság. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában