Ember nincs, aki megmondaná, mi lesz az orosz–ukrán háború vége

Tizenhat hónapja zajlik az orosz–ukrán háború. Ennek előzményeiről, a kilátásokról beszélgettek Vásárhelyen a téma szakértői. 

A világrendet érinti ez a háború

A fórumon részt vett Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetője, Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos fő­munkatársa és Rácz András Oroszország-szakértő. A beszélgetést Csiki Varga Tamás vezette. A fórum elején az ezredforduló „aranykorára” tekintettek vissza. 

– Hogy miért robbant ki az orosz–ukrán háború, ehhez előzetesen azt kell leszögezni, hogy ez egy olyan háború, ami az egész világrendet érinti. A nemzetközi hatalmi viszonyok megváltozása mindig új, nemzetközi berendezkedésekhez vezet – mondta Tálas Péter, aki a mostani változás mö­­gött azt látja, hogy az Egyesült Államok nemzetközi befolyása, ami 1991-ben született meg, különböző okok miatt gyengült. 

– A gyengülés mindig relatív. Nem arról van szó, hogy az USA-t le kellene írni, hanem hogy a nemzetközi politika szereplői közül nagyon sokan úgy látják, hogy az Egyesült Államok befolyásának csökkenésével eljött az ő idejük. Többek között Oroszország és Kína arra hivatkoznak, hogy az USA változtatta meg a status quót, kiterjesztették a NATO-t, az Európai Unió felvett több tagországot – említette meg. 

Tálas Péter kiemelte, az ukrajnai konfliktus 2010 körül kezdődött. 

Nem mindegy, hogy honnan nézzük

Rácz András Oroszország-szakértő hangsúlyozta, hogy abban a kérdésben, hogy mi romlott el, az a legfontosabb, hogy melyik oldalról nézzük. 
– A nyugat oldaláról nézve Orosz­­ország, hiszen a Jelcin-féle kedves, kooperáló Oroszországhoz képest Putyin és az általa épített Oroszország egyre nehezebben volt kezelhető a nyugat számára. Orosz szempontból nézve a Jelcin-korszak viszont Oroszország történetének egyik brutális mélypontja volt. Elveszítették világhatalmi státuszukat, szét­esett a Szovjetunió. Majd jött 1999, a NATO koszovói beavatkozása, amihez nem volt ENSZ-­felhatalmazásuk. Az oroszok szemszögéből ez úgy nézett ki, hogy a NATO megtámadott egy szuverén országot – sorolta Rácz András. Amikor Grúziában erős nyugati támogatással megbukott az oroszbarát elnök, az oroszok úgy látták, hogy a nyugat rezsimváltást szponzorált. 2004-ben ugyancsak rezsimváltás történt Ukrajnában a narancsos forradalommal, 2005-ben Kirgizisztánban, a tulipános forradalommal. Moszkva ezt a nyugat beavatkozásának látta, hogy egyre-másra leszakítják tőle a szövetségeseit – mondta Rácz András. 

A NATO-tagságot fenyegetettségnek tekintették

Az Oroszország-szakértő szerint mindezekre volt válasz Putyin 2007-es müncheni beszéde, hogy ezt nem hagyják. 

– Brutális fenyegetésnek tűnt számukra az is, hogy a 2008-as bukaresti NATO-csúcson úgy döntöttek a tagállamok, hogy Grúzia és Ukrajna, időpont megjelölése nélkül, NATO-­­tag lesz. Fél év múlva Moszkva Grúziában egy preventív háborúban megakadályozta, hogy a területi konfliktus miatt Grúzia bármikor is a NATO tagja legyen. Ukrajnában ekkor belpolitikai káosz uralkodott – tudtuk meg Rácz Andrástól, aki a Krím megszállásáról is beszélt. 

– Később Ukrajnában is ugyanúgy csináltak egy területi konfliktust, amit az ukránok önmaguktól nem tudtak megoldani. Így az oroszok garantálni vélték, hogy Ukrajna sem lesz a NATO tagja. A mi szempontunkból tehát Oroszország romlott el, Oroszország szempontjából viszont a nyugat az arab tavasszal, a színes forradalmakkal és a NATO-bővítés fenyegetettségével – összegezte az Oroszország-szakértő. 

2014 és 2022 az orosz–ukrán háború két fejezete – ezt Csiki Varga Tamás mondta, aki a két konfliktus közötti különbségről is kérdezte a szakértőket. 
A radikális nacionalisták győzték meg Putyint– 2014-ben, szigorúan szakmai szemmel nézve, Oroszország zseniálisan gyors hadművelettel foglalta el, majd annektálta, igaz, törvénytelenül, a Krím-félszigetet. Putyin népszerűsége az egekbe szárnyalt. Ha ott meg­­áll, lehetséges, hogy másképp alakult volna Oroszország és a nyugat viszonya. Az orosz vezetésen belül azonban a radikális nacionalisták meggyőzték Putyint, hogy ha ez sikerült a Krímben, akkor próbálják meg Kelet-Ukrajnában is. De Oroszország már akkor is félreértette Ukrajnát. A Krím társadalma ugyanis egészen más volt, mint a kelet-ukrajnai, donbászi társadalom – fogalmazott Rácz András. 2014–2015-ben az orosz hadsereg kétszer is súlyos vereséget mért az ukrán haderőre. Mindkét konfliktus fegyverszünettel végződött, de sok ezer halottal. 2015 februárjától a konfliktus intenzitása lecsökkent. Megmerevedtek a frontvonalak, egészen 2022 februárjáig. 

Ukrajna ellenállt, nem ment az eredeti terv

– Az eredeti cél, hogy Ukrajna ne lehessen a NATO tagja, és ne rakhassa ki Krímből az orosz tengeri flottát. De Ukrajna ellenállt, az eredeti terv nem ment. Igen, de már benne voltak a háborúban. A tavaly februári inváziót 7–10 napra tervezték. Miután kiderült, hogy ez nem így lett, nem lehetett csak úgy hazamenni. Muszáj volt tovább menetelniük. Az orosz stratégia legalább négyszer változott az elmúlt másfél évben. A Krímet a nyugat valamilyen szinten még tolerálta, de ami tavaly februárban történt, azt már nem, addig elképzelhetetlen szankciók sorát léptették életbe. Ugyancsak különbség a fegyverszállítás. Ha valaki három évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy Németország páncélosokat fog küldeni egy folyamatban lévő konfliktusba, biztos, hogy nem hiszem el – mondta a szakértő. Megerősítette, a nyugat a fegyverszállításokkal beleállt a konfliktusba, amit 2014-ben a Krím kapcsán nem tett meg. 

Ha győz az érdekszféra-politika

Tálas Péter kiemelte, Oroszország megítélése Európában 30 éve vita tárgya. A fő kérdés mindig is az volt, hogy az európai biztonság Oroszországgal, vagy nélküle oldható-e meg. 

– Ha ebben a háborúban Oroszország győz, akkor azt üzeni a világnak, hogy háborúval meg lehet változtatni a status quót, és hogy az érdekszféra-politika jó dolog. Nem véletlen, hogy Putyin nem Zelenszkijjel akar tárgyalni. Európa azért állt bele ebbe a konfliktusba, mert ha visszatér az érdekszféra-politika, akkor gyakorlatilag nem lesz tényező a világpolitikában, mivel nincs hadereje, és valószínűleg nem is lesz. Európa nem tud háborúzni, ezért az az érdeke, hogy a háború továbbra sem legyen a megszokott eszköze az érdekérvényesítésnek – foglalta össze Tálas Péter. 
Hogy hogyan lehet eljutni a konfliktus rendezéséig, ami az ukránoknak és oroszoknak is elfogadható, erről is szó esett a fórumon. 

Két-három hónapra látnak előre, tovább nem

– Oroszország, a Krímmel együtt, a saját jogrendszere szerint, 5 ukrán megyét annektált. Az ukránok szeretnék az országuk teljes területét, vagyis mindent vissza. Rövid távon nem látszik, hogy bármelyik fél hajlandó lenne lemondani a területekről. El tudok képzelni közép- és hosszú távon olyan rendezést, hogy a területek va­lamennyi részét Ukrajna visszaszerzi, és formálisan a többiről sem mond le, de megtanul együtt élni azzal, hogy a Krímet éppen most nem ők ellenőrzik. Ez egy lehetséges mintázat, annál is inkább, mert 2014 és 2022 között is ez történt. Ahhoz, hogy egy háború abbamaradjon, nem mindig békeszerződés, hanem működő fegyverszünet kell. Itt most még nem tartunk. Mindkét vezetés úgy gondolja, hogy katonai erővel rá tudja kényszeríteni a saját akaratát a másikra. Az orosz hadsereg nincs már abban az állapotban, hogy hadászati léptékű, nagy támadásokat hajtson végre. Ez a haderő kivérzett. De hogy védekezésben megtartsa az ál­tala ellenőrzött területek nagy részét, erre lehet, hogy képes. Az orosz védelem sokkal erősebb, mint amit Ukrajna gondolt. Uk­­rajna támadásban van, nem az eredeti tervek szerint halad, még 3 hónap biztosan hátravan az ukrán ellentámadásból. Amikor majd beüt a tél, a nyugati szankciók egyre jobban fájnak Oroszországnak, talán majd lesz valami kompromisszum. Úgy gondolom, jelenleg még nincs ember, aki tudná, hogy mi lesz ennek a vége. Két-három hónapra látunk előre, hogy utána mi lesz, az ennek a 2-3 hónapnak a függvénye – elemezte Rácz András.