A falu legvagányabb mezőőre mellé ültünk be néhány órára

2023.08.13. 20:00

Nagy Sándor mezőőr: „Ásotthalom a migránsok kurvája”

A legvagányabb mezőőre mellé ültünk be néhány órára, hogy testközelből ismerjük meg a munkáját. De nemcsak az ő munkájára, hanem az embercsempészekére is kíváncsiak lettünk volna, akiktől általában hemzseg az ásotthalmi erdő. Csütörtök délután viszont eggyel sem találkoztunk. A lemenő nap bársonyos fényében csak mi sétáltunk a kerítés mellett, miközben gyurgyalagok csiripeltek mellettünk.

Arany T. János

Nagy Sándor ásotthalmi mezőőr a biztonsági határzár mellett.  Fotók: Török János

Nagy Sándor ásotthalmi mezőőr néhány éve döntött úgy feleségével és hat gyermekével, hogy a fővároshoz közeli Gyömrőről az akkor béke szigetének tartott Ásotthalomra költöznek, ahol megvalósítják nagy álmukat, és önfenntartó, önellátó tanyagazdaságot építenek. Ebből még a béke szigete és a gazdaság megvalósítása várat magára. 


Maga Toroczkai kérte fel a munkára 


Sándor éppen befejezi uzsonnáját, és már indulunk is a masszív Ford pickuppal az ásotthalmi erdőbe embercsempészeket keresni. Egyszerre beszélgetünk Sándor életéről és a munkájáról. A nyomdászvégzettségű fiatalember először fél évig a migránsok szemetét szedte összeszorított foggal. Nagyon szeretett volna mezőőr lenni, de erre akkor nem volt lehetőség. Fél év elteltével viszont maga Toroczkai László, Ásotthalom akkori polgármestere kérte fel a feladatra. 
Közben még elmondja, hogy bár az álomgazdaság megvalósítása még odébb van, de azért a batáta szépen pendül. 

A szeméthalom mellett megtaláljuk Nur Dzabir egyik befogadóközpontban készült igazolványát. Fotó: Török János


Autóroncsok és bokáig érő szemét 


Akármerre megyünk, mindenhol autóroncsok hevernek. Amit lehetett, már rég kiszedtek belőlük. Ezeket embercsempészek hagyják hátra, amikor rajtuk ütnek, és a migránsokkal együtt szétszaladnak. Egyik mellett egy helybéli téblábol, valami mozdíthatót keres, ami ér valamit. Sándor csak az ásotthalmi erdőben 26 roncsot tud. A jogszabályi környezet miatt a rendőrség csak tettenérés esetén szállítja el az embercsempész járművét. A mezőőr szerint a legtöbb itt rohad majd évtizedek múlva is. Ugyanez a helyzet a szeméttel. Hiába gyűjtik össze zsákokba, ezeket értéktárgyakra vadászó helyiek szaggatják szét. Az elszállításhoz konténert kell fizetni, amire nincs pénze az önkormányzatnak. A Bogárzói-csatornában most is bokáig ér a szemét. Itt lapulnak meg a migránsok, mert itt nem látja őket a hőkamera. 
Facebookon hirdető embercsempész 

Aki így, illegálisan indítja nyugat-európai karrierjét, az hogyan illeszkedik majd be?

 – teszi fel a költői kérdést. Elmondja, hogy az embercsempészek Facebookon hirdetik a munkát. Már a Szeged munka elnevezésű Facebook-csoportban is hirdette rossz magyarsággal egy magát Muhammad Alzupinak nevező ismeretlen, aki bátor fiatalokat keres Szegedről Németországba szállítani utasokat. 

Hiába gyűjtik zsákokba a szemetet, ezeket értéktárgyakra vadászó helyiek szaggatják szét. Az elszállításhoz konténert kell fizetni, amire nincs pénze az önkormányzatnak. Fotó: Török János


Sem félni, sem költözni nem hajlandó 


Amikor megkérdezzük Sándort, hogy nem fél-e annak tudatában, hogy a határ másik oldalán felfegyverzett bandák lövöldöznek, azt mondja, azért van kint, mert nyolc gyereke van. 

Én nem vagyok hajlandó még egyszer költözni. Ásotthalom a migránsok kurvája: csak kihasználják, eldobják, és mennek tovább

 – mondja a politikai korrektséget hírből sem ismerő, szókimondó mezőőr. Közben a szeméthalom mellett megtaláljuk Nur Dzabir egyik befogadóközpontban készült igazolványát. Ő is pont 1989. január elsején született, mint a legtöbbjük.

Migránsokkal és embercsempészekkel végül nem találkozunk. Sándor viccelődik. Azt mondja, igazából a roncsokat is egy bontóból hozták délelőtt, hogy legalább azokat meg tudja mutatni nekünk. Nem nevetünk. 


 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában