2023.09.18. 10:13
Botrány a Somogyiban, gyászos volt a szervezés

Itt még vidám volt a hangulat, később derült ki, hogy már mind a harminc látogatói hely betelt a Csillagban. Fotó: Török János
Hiába álltak sorba közel ötvenen hétfő reggel a Somogyi-könyvtár előtt, telefonon is lehetett jelentkezni a Csillagbörtön-látogatásra és már mind a harminc hely betelt. Hatalmas volt a felháborodás amikor ezt közölték a várokozókkal, azonnal kitört a botrány, üvöltözés kiabálás is volt.

Mint megírtuk, egyetlen napra és egyetlen órára, október 3-án, kedden 11 és 12 óra között megnyitják majd a látogatók előtt az ország leghíresebb büntetés-végrehajtási intézményét, a Szegedi Fegyház és Börtönt, hétköznapi nevén a Csillagbörtönt. A látogatás előzetes regisztrációhoz kötött és legfeljebb harmincan vehetnek részt rajta. Ezért álltak sorba már jóval 9 óra előtt sokkal többen mint harmincan a könyvtár előtt. Volt aki már reggel 8-ra odament. Jó hangulatban telt a várakozás. Többen elmesélték, miért jöttek: volt akinek az édesapja villanyt szerelt az életfogyotsoknál a Csillagban, más Nagyfán dolgozott nevelőként és mindig kíváncsi volt a legendás Csillagra.

Odabent az is fennakadást okozott, hogy a könyvtárban 9-kor úgy tűnt, senki sem tudta, mit is kellene csinálni, tanácstalanul telefonálgattak. Teljesen ledöbbentek a hatalmas érdeklődésen, amin meg a sorban állók döbbentek le, hiszen számítani lehetett arra, hogy a Csillag vonzza majd az érdeklődőket. Mikor nagy nehezen sikerült utolérni az illetékest, kiderült, hogy már minden hely betelt.
A hoppon maradt érdeklődők ígéretet kaptak arra, hogy ha felírják a nevüket és telefonszámukat, próbálnak majd szervezni nekik egy másik turnust. Ezt többen csalódottan és kétkedve fogadták.
A Csillagbörtön illetékesétől nem hivatalosan megtudtuk, a Somogyi-könyvtár tőlük arra kért engedélyt, hogy a Kulturális Örökség Napjai alkalmából az érdeklődők meglátogathassák az intézményt a könyvtár szervezésében. A parancsnok harminc főre adott engedélyt. A regisztrációt a könyvtár intézte.
A jövőben a Csillagbörtön szervez hasonló intézménylátogatásokat, amelyekről időben értesítik az érdeklődőket.