2023.09.12. 07:00
Minden évben megengedi diákjainak, hogy felgyújtsák
Fiatal természettudományos tanár alkotói díjat kapott Őze Tibor. A Tömörkény-iskola biológia-kémia szakos tanára tököt robbant halloweenkor és minden évben felgyújthatják diákjai. Azt vallja, az ilyen látványos kísérletekkel lehet felkelteni a fiatalok érdeklődését a nem túl népszerű természettudományos tárgyak iránt.
Őze Tibor minden évben megengedi, hogy diákjai felgyújtsák, majd elmagyarázza, miért maradt sértetlen. Fotó: Török János
Második alkalommal adták át a Fiatal természettudományos tanár alkotói díjat, amelyet idén huszonkét kiváló fiatal pedagógusnak ítélt meg a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány kuratóriuma. Az elismerés olyan 35 év alatti tanárok támogatását, illetve pályán maradását szolgálja, akik a természettudományos tananyag magas szintű, innovatív, a tanulók aktív részvételén alapuló átadását végzik, továbbá személyes kisugárzásukkal, „pedagógiai varázserejükkel” nevelő, inspiráló, személyiségformáló hatást gyakorolnak diákjaikra. A díjat két szegedi pedagógusnak is odaítélték. Egyikük Őze Tibor, a Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum biológia-kémia szakos tanára, aki magáról azt mondja: a pirotechnika a specialitása.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2023/09/4LlDyKQO9qU7zdqWwiNETRaXG5AOWitTM-xBMXNIakU/fit/1200/782/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI2MzA5NGE5MTYwMTQzNzg5MzVkNGM1Y2FlOWZlZmFj.jpg)
Halloweenkor mindig felrobbantok egy tököt az udvaron és minden évben megengedem a diákoknak, hogy felgyújtsák a kezemet
– mesélt arról, hogyan teszi emlékezetessé és izgalmassá a kémiát a középiskolában, ahol dolgozik. Mint mondta, ez mindig nagyon tetszik a gyerekeknek, az pedig, hogy hogyan állítja elő a gázt, ami hatalmasat robban vagy hogyan éri el, hogy ne szerezzen égési sérüléseket, kémia.
Ez a tantárgy nem tartozik a legkedveltebbek közé, de ha érdekessé tudjuk tenni, akkor is ragad rájuk némi tudás, ha nem látnak éppen kísérletet
– beszélt filozófiájáról.
Őze Tibor negyedik éve tanít a Tömörkény-iskolában és mint mondja, ez bejött neki.
Beigazolódott, hogy van érzékem az oktatáshoz. Bár követelek, következetes vagyok, a diákok pedig szeretnek. Megértették, hogy nem azért nehéz egy dolgozat, hogy a javításkor otthon mosolyogjak, hogy nem ment senkinek, hanem mert így tudok különbséget tenni a különböző képességű diákok között. De a kettes tanulókkal is ugyanolyan kedves vagyok, mint a kitűnőkkel – magyarázta. A tanításban pedig azt szereti, hogy a diákok mindig olyanokat kérdeznek, amire nem számít. – Ezért mindig topon kell lenni
– tette hozzá.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2023/09/FgkgQQ9VIfYRq1QXqcCBFKaIX-_C1gMyHGIRRXpBpQg/fit/1200/801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwZDljMTIxMTJlYTQ0N2Q4Yjg5YzRjMjU0Mzk0YWJk.jpg)
Arra a kérdésre, mennyire nehéz fiatal pedagógusként tiszteletet kivívni a diákok között, Őze Tibor azt mondta, leginkább pályája elején jelentett kihívást, hogy ne legyen túl közvetlen, mert úgy nem lehet fegyelmet tartani.
Bár mindig vannak lazább részei az órámnak, mert 45 percig lehetetlen koncentrálni, mostmár tudom, hol kell elvágni a bulivonatot és a gyerekek is tudják, hogy ha eljön ez a pont, akkor újra bele kell állniuk a munkába
– mesélte.
A FITT-díjjal havi 80 ezer forint ösztöndíj jár tíz hónapon keresztül.
Jólesik ez a fizetéskiegészítés
– ismerte el Őze Tibor, ettől függetlenül nem magára költi a teljes összeget.
Egy részét beforgatom majd az oktatásba: eszközöket vásárolok belőle, melyek segítik az iskolai munkát
– beszélt terveiről.
Szegedi hírek
- A zenei vezető a Rebecca produkció láthatatlan motorja
- Egy Csongrád-Csanád vármegyei fagylaltozóban megtiltották a fagylaltkészítést
- Borovicsék: Apa és lánya először együtt a színpadon a Rebeccában
- A jövő újságírói táboroznak az Agórában
- Szegedből merítenek inspirációt a művésztelep alkotói