Közbenjárás

Javában gyűlnek a fekete fellegek a libák fölött, a hétvégén beköszönt az év legsötétebb ünnepe számukra. Hiszen, aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik – tartja a néphagyomány. Alapvetően nem más ez, mint bosszú, hiszen a legenda szerint Szent Márton egy libaólban rejtőzött el, amikor püspökké akarták választani, de a libák hangos gágogásukkal elárulták. No, de nem csak a libák kaptak helyet az ünnepi hiedelemkörben. Több időjárásjóslat is kapcsolódik november 11-éhez. Például, ha Márton fehér lovon jön, azaz aznap havazik, akkor kemény tél várható, ha pedig barnán, enyhe lesz a tél. 

A minap belefutottam egy archív híradó felvételbe, amely az 1987-es, különösen kemény télről számolt be. Januárban a hegyeket 77, az ország legnagyobb részét 20-40 centiméteres hótakaró borította. Az utakon kétméteres hótorlaszok is előfordultak. Országszerte több száz település vált megközelíthetetlenné. Ma már ez szinte hihetetlen. Mindössze 36 év telt el, de évek óta már-már csodaszámba megy egy-egy rendes hóember látványa is. Az Alföldön mindenképpen. 

Jómagam még megtapasztalhattam gyerekkoromban a szánkózás, a hócsaták, sőt még a szabadtéri korcsolyázás örömét is, utóbbit a befagyott Vér-tón. Egy Erzsébet-napi vendégség alkalmával néhány óra alatt annyi hó esett Szeged belvárosában, hogy ki kellett ásni a kocsit a parkolóból, hogy hazajuthassunk a családdal. Ma már azonban feladná a leckét, ha el kellene magyaráznom egy óvodásnak, mit jelent, ha pustol a hó. 

Nagyjából borítékolható, hogy Márton fehér paripája idén sem mutatja meg magát. Nem vágyom kétméteres hótorlaszokra, de a fehér karácsonyért hálás szívvel venném a szent közbenjárását. Elsősorban a gyerekek miatt, noha a mindennapos lótás-futásban szerzett tapasztalataim alapján a felnőttek zömére is igencsak ráférne egy kis hómóka általi feszültséglevezetés.