Lóczi Renáta: Ha a saját családomban nevelkedek, talán nem jutok el idáig

Az állami gondoskodásban élő fiatalok sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint a saját családban nevelkedő kortársaik. 

Zaklatott hátterük és az őket ért traumák miatt sok esetben nem is tud úgy kiteljesedni életük, mint amire normál körülmények között esélyük lett volna. Azzal, hogy ma már jelentős többségük nevelőszülőknél, családban nevelkedik, ez a helyzet sokat javult, ám az például még mindig keveseknek sikerül, hogy diplomával a zsebükben tudjanak nekivágni felnőtt életüknek. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató éppen ezért ösztöndíjjal motiválja a fiatalokat, hogy középiskola után is tanuljanak tovább. Ennek átadásán beszélgettünk az egyik szegedi nyertessel arról, milyen nehézségei vannak egy állami gondoskodásban élőnek. 

A nagyszülők nevelték – amíg tudtákLóczi Renáta Tünde a Szegedi Tudományegyetem negyedéves tanító szakos hallgatója, jövőre diplomás pedagógus lesz. 

 – kezdte történetét. 

 – mosolygott. 

Kapott egy támogató családotMivel Tótkomlóson élt, ott is került nevelőcsaládba. – Nehéz volt először egy idegen család részévé válni, ráadásul teljesen más típusú életre kellett berendezkednem, mint addig. Meg kellett tanulnom, milyen az, ha nem vagyok egyke, és mivel volt több kisebb testvérem, azt is megtapasztaltam, milyen velük bánni. Azt hiszem, innen indult el a késztetés, hogy tanár legyek. De nem csak ezt hozta az életembe ez a család: ott mondtam ki először azt a szót is, hogy anya – mesélte Renáta. 

Ez a család volt az is, amely támogatta abban, hogy a helyi középiskola helyett egy erősebb gimnáziumban tanuljon tovább. – Nem voltam benne biztos, hogy képes leszek ott helytállni, mert nem voltam színötös tanuló. Azt gondolom, ilyen helyzetben nagyon fontos, hogy valaki azt érezze, hogy bíznak benne és biztatják. Én ezt megkaptam, így annak ellenére megugrottam a lécet, hogy naponta ingáztam 20 kilométernyi távolságra – magyarázta. 
Egyetemistaként is családban élBár az állami gondoskodásban élők fő szabály szerint 18 éves korukig vannak nevelőcsaládoknál, ha továbbtanulnak, utógondozotti ellátottként továbbra is ottmaradhatnak. Renáta számára nem volt kérdés, hogy egyetemre megy, még a pszichológia szakot is megpróbálta.

 – fogalmazott a fiatal egyetemista, aki – mivel Szegedre került tanulmányai miatt – elgondolkozott azon, hogy nem él a lehetőséggel és már nem csatlakozik be egy új család mindennapjaiba. – De végül örülök, hogy nem így döntöttem. Továbbra is van ugyanis hova hazamennem, nem olyan bizonytalan az életem, mint ha 18 évesen magamra maradtam volna – mondta. 

Az, hogy állami gondoskodásban nőtt fel, a mindennapokban egyébként saját véleménye szerint nem hátráltatta Renátát. 

 – mosolygott. 

Ha tehetné, sem változtatná meg a sorsátArra a kérdésre, vajon szerinte hogyan alakult volna az élete, ha saját családjában nevelkedik, Renáta azt mondja, el sem tudja képzelni, hiszen azt sem tudja, milyen körülmények között élt volna. – Nem ismerem az anyámat. Egyetlen egyszer találkoztam vele, amikor 14 éves voltam, a kötelező beszélgetésen, ahol felmérik, visszamehetnék-e a vér szerinti családomba. Tudtam, hogy ott van a teremben, de nem tudtam, ki az. Felajánlották, hogy tarthatom vele a kapcsolatot a továbbiakban, de én ezt nem akartam. Szóval nincs még csak sejtésem sem, milyen élet várt volna rám mellette, de az biztos, hogy nem lenne bennem ennyi akarás. Azt ez a helyzet hozta ki belőlem: hogy tudtam, nekem sokkal keményebben kell dolgoznom, ha el akarok érni valamit az életben. Éppen ezért nem is kívánom, hogy bárcsak más utat járhattam volna be – mondta Renáta. 

ha eljön az ideje, párjával két gyermeket terveznek. 

– fogalmazott.