Szegedi hírek

2023.12.13. 16:20

Újabb parkolókat alakítanak ki Szegeden

Suki Zoltán

Már dolgoznak a munkagépek.

Fotó: Karnok Csaba

Új parkolókat létesít az önkormányzat Szegeden, a tarjáni városrészben. A részletekről Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester és Mészáros Tamás önkormányzati képviselő tájékoztatott szerdán a Víztorony térnél. Nagy Sándor elmondta, hogy a város folyamatosan dolgozik azon, hogy több parkoló legyen. Hozzátette, hogy amikor a lakótelepek épültek, két lakásonként kellett egy parkolót kialakítani, mára azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ennyi parkolóhely nagyon kevés. Az alpolgármester arról is beszélt, csak azzal, hogy felfestettek parkolóhelyeket, újat is teremtettek, mert az emberek így nem összevissza parkolnak. Eddig több mint 250 parkolóhelyet festetettek fel.

Mészáros Tamás pedig azt mondta, hogy Tarjánban, a Víztorony téren az egykori taxis drosztnál alakítanak ki most parkolóhelyeket. Arról is beszélt, hogy ezeket úgy tervezik kialakítani, hogy a zöld felületekben ne essen kár. Ezen a helyen most 13 új parkoló lesz, de továbbiakat alakítanak ki Tarjánban a Csongor téren, és az Olajos utcában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában