2023.12.07. 17:01
Városi ösztöndíjat kaptak a kiváló diákok – Galéria
Hatvannégy Szegeden tanuló középiskolás és egyetemista vehette át a város ösztöndíját. Fotó: Karnok Csaba
Ötven egyetemista és 14 középiskolás vehette át csütörtökön kora délután Szeged városi ösztöndíját. A Szegedi Tudományegyetemen kiváló tanulmányi eredményeket elérő fiatalok 10 hónapon át havi 20 ezer forintot kapnak, a középiskolások egyszeri 50 ezer forintos támogatást vehettek át a Városházán. Botka László polgármester hangsúlyozta: Szeged a tudás városa, ez adja erejét és versenyképességét. Ezért fontos cél, hogy támogassák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalokat, melyre a két ösztöndíj mellett a Bursa Hungarica pályázat is lehetőséget biztosít. A három programban idén összesen 149 diák támogatásához járultak hozzá 29 millió forint összértékben.
Városi ösztöndíjat kaptak a kiváló diákok – Galéria: Karnok Csaba
Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese az ünnepségen úgy fogalmazott, büszkék lehetnek magukra a pályázaton nyert fiatalok, hiszen éltek ezzel a lehetőséggel. Arra biztatta a jelenlévőket, hogy keressék azokat a lehetőségeket, amelyeknek köszönhetően tovább fejlődhetnek és emlékeztette őket arra, hogy meghatározó az a közösségi háló, melyet ezekben az években a középiskolában és az egyetemen ki tudnak alakítani maguknak.
Az ösztöndíjasok nevében Meszlényi Viktória, a SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hallgatója mondott köszönetet, a program zenés ünnepi műsorral zárult.
Szegedi hírek
- A zenei vezető a Rebecca produkció láthatatlan motorja
- Egy Csongrád-Csanád vármegyei fagylaltozóban megtiltották a fagylaltkészítést
- Borovicsék: Apa és lánya először együtt a színpadon a Rebeccában
- A jövő újságírói táboroznak az Agórában
- Szegedből merítenek inspirációt a művésztelep alkotói