Szentes

2024.01.21. 18:33

A legmotiváltabb fiatalokért bálozott a Rotary

Csaknem 1 millió forintnyi összeg folyt be a Rotary Jótékonysági Álarcosbálon tartott árverésen és tombolán szombat este. Az összeget ezúttal is a tehetséges és elszánt diákok támogatására fordítják.

Darók József

A tombola 405 ezer, az árverés 488 ezer forintot hozott, amit a tavaszi pályázat során a fiatalok támogatására fordítanak. Fotók: Darók József

Exkluzív környezetben, a megyeháza dísztermében a Szentes-Csongrád Rotary Club jótékonysági célját segítő mintegy 100 fős közönségre vacsora, tombola, árverés és tánc várt hajnalig, utóbbit az Alibi együttes zenéjére.

A bál fényét olyan hírneves és kiváló művészek emelték, akik révén a remek hangulat is garantált volt. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő és operetténekes, Oszvald Marika ismert operettslágerekkel szórakoztatta a nagyérdeműt. Fellépése után elárulta lapunknak, a Rotary bálja különleges alkalom volt számára, mert bálokról emlékei inkább a színpadról vannak, hiszen majd’ minden előadásban szerepel valamilyen mulatság. Az iskolai bálokra is szívesen gondol vissza, ugyanis amikor még a közgazdasági technikumba járt, kéthetente rendeztek táncos esteket. 

 

Operettosztálynak hívtak bennünket, mert mi állandóan énekeltünk, táncoltunk 

– mondta nevetve a művésznő. Korához képest nagyon aktív mostanában, rengeteget dolgozik, számolt be. Az idei szezonban nincs premierje, de játszik négy előadásban is, a Hegedűs a háztetőnben, a Mágnás Miskában, a Marica grófnőben és a János vitézben, illetve színházon kívül két előadása is van, valamint járja az országot fellépéseivel. 

Hajdú Balázst sem kellett különösebben bemutatni, a „szentesi humormaffia” tagját sokan személyesen ismerik, természetesen „hazai pályán” nem maradhattak ki a városhoz köthető poénok az előadásából. 

 

Temesi Mária operaénekes is fellépett a bálon, a Csárdáskirálynőből Szilvia belépőjével kezdte műsorát.

A bál bevétele, az árverés jótékonysági célt szolgált. A Szentes-Csongrád Rotary Club 2020 óta négy alkalommal hirdette meg a Higgy magadban és kinyílik a világ! című tanulmányi ösztöndíj-pályázatát a két város középiskolásai számára.

 Nem az eminens tanulókat, hanem a legelszántabbakat támogatjuk, akiknek vannak álmaik, elképzeléseik, jövőképük. A négy év alatt 69 kiváló, motivált fiatalt tudtunk segíteni külső szponzorainkkal együtt céljaik, álmaik megvalósításában közel 10 millió forint összértékben. A január 20-i álarcosbálunk és más jótékonysági akcióink célja, hogy 2024-ben is támogathassuk a Rotary a Tehetséges Gyermekekért Alapítvány révén az ifjú tehetségeket

 – tudtuk meg Mészáros Zoltántól, a program ötletgazdájától, a bál fő szervezőjétől. Hozzátette, a Rotary működése erről szól, ezzel a programmal nem csak a fiatalokat támogatják, hanem az egész nemzetet is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában