Szegedi hírek

2024.01.11. 15:01

Évet értékelt az MSZP

Tamási Anna Éva

Szabó Sándor és Kozma József. Fotó: Karnok Csaba

Nagy reményekkel tekintenek a 2024-es esztendőre a Magyar Szocialista Párt helyi szervezeténél. Sikeres önkormányzati és uniós választásokban bíznak és reménykednek az ellenzéki összefogás megvalósulásában.

Szabó Sándor országgyűlési képviselő, az MSZP Csongrád-Csanád vármegyei elnöke, és Kozma József önkormányzati képviselő, az MSZP szegedi elnöke ismertette a 2024-re kitűzött célokat és várakozásaikat.

 Izgalmas év elé nézünk, uniós és önkormányzati választások is lesznek. Az MSZP az emberek véleményét meghallgatva a közös listát támogatja. Akkor tud sikeres lenni az ellenzék, ha együttműködés van a pártok között

 – fejtette ki Szabó Sándor. Mint mondta, ezért káros folyamatnak tartják az ellenzéki pártok versengését, amely jelen pillanatban bizonytalanná teszi az összefogást. Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban bizakodó a képviselő: nagyjából ugyanazzal a csapattal dolgoznak most is, akik korábban sikeresek voltak.

Kozma József szerint az eredményekre kell fókuszálni, nem a vágyakra. Szeged nagy, erős, összetartó város, így lehet önálló jövőt tervezni neki. A társadalmi, gazdasági fejlődés ígéretes, ennek folytatását várják.

Szeretnénk, hogy továbbra is meghatározó iskolaváros, fejlődő tudományos és élelmiszer-gazdasági központ maradjon Szeged. Ehhez csatlakozik új programként a gépjárműgyártás, amely által szintén fenntartható módon tud tovább működni a város

 – hangsúlyozta a városi elnök.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában