Szegedi hírek

2024.02.01. 14:16

Bűnös a Szeviép-ügy harmadrendű vádlottja is

Társtettesként elkövetett csődbűncselekményben mondta ki bűnösnek a Debreceni Ítélőtábla a Szeviép-ügy korábban felmentett harmadrendű vádlottját. Ezzel az ítélőtábla a Debreceni Törvényszék ítéletét súlyosbította. A harmadrendű vádlottnak 3 millió forint pénzbüntetést kell megfizetnie. Az ítélet jogerős, és ezzel vége a Szeviép-ügyben indult büntetőeljárásnak, polgári perekre azonban még van lehetőség.

Suki Zoltán

Hárommillió forintot kell fizetnie a vádlottnak. Fotó: DM

Fordulat történt a tíz éve tartó Szeviép-ügy legutolsó tárgyalásán a Debreceni Ítélőtáblán csütörtökön. A Gömöri Olivér vezette tanács megváltoztatta és súlyosbította a harmadrendű vádlott korábbi felmentő ítéletét, amit a Debreceni Törvényszék hozott. A táblabíróság szerint a harmadrendű vádlott társtettesként elkövetett csődbűncselekményt követett el. A vádlottnak emiatt 3 millió forint pénzbírságot kell megfizetnie.

Az ítélőtábla szerint a másodfokú bíróság részben téves következtetéseket tett, amikor felmentette a vádlottat. Az indokolásban elhangzott, hogy azért nem volt helyes a felmentő ítélet, mert egyebek mellett, összesen több mint 9 millió forint vagyonvesztést akkor szenvedett el a Szeviép, amikor még a harmadrendű vádlott is döntési helyzetben volt. Így a vádlott igazgatósági tagként megvalósította a csődbűncselekményt.

A Szeviép-ügy sokak szerint a magyar igazságszolgáltatás állatorvosi lova. A botrány 14 évvel ezelőtt robban ki, amikor csődvédelmet kért a szegedi építési vállalkozás. Később pedig csődbűncselekmény miatt indult eljárás az ügyben, ami több mint tíz éve tart, különböző bíróságokon.

A Szeviép számtalan kisvállalkozásnak maradt adósa. Körülbelül 500 hitelező nyújtotta be az igényét, összesen hatmilliárd forint feletti összegre. A felszámolási eljárásban 162 hitelezőn segített a Magyar Állam, 2 milliárd 600 millió forint kifizetésével.

A csődbűntett miatt indult ügynek három vádlottja volt. Egyikük a büntetőeljárás közben meghalt, így őt nem tudták elítélni. A másodrendű vádlottat viszont bűnösnek mondta ki tavalyi tárgyalásán a Debreceni Törvényszék, és fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben elkövetett csődbűncselekmény miatt 2,5 millió forint pénzbüntetésre ítélte. Most pedig – ahogy említettük – a harmadrendű vádlott ítélete lett jogerős. Ezzel befejeződött a Szeviép-ügyben indult büntetőeljárás. Az ítélőtábla technikailag zárolva tartja a harmadrendű vádlott vagyonát, ezért a károsultaknak még van három hónapjuk polgári peres eljárást indítani a kártalanítás miatt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában