Szegedi hírek

2024.02.20. 18:00

Csaknem 7 milliárdos fejlesztés kezdődik a szegedi szakképzésben

Mintegy 7 milliárd forintból fejlesztik a Szegedi Szakképzési Centrum három intézményét. Ez az összeg nagyobb, mint a teljes centrum éves költségvetése. A forrásból modernizálják a Gábor Dénes, a Krúdy és a Móravárosi iskolákat.

Timár Kriszta

A projektnyitón elhangzott: a szakképzési centrum éves költségvetésénél nagyobb összeget kaptak most arra, hogy iskolákat modernizáljanak. Fotó: Karnok Csaba

Hatalmas pénz érkezett a szegedi szakképző oktatásba: 6,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a centrum, amelyből három iskolát modernizálnak. A projektnyitó rendezvényen Avramucz Mihály kancellár úgy fogalmazott, ez az összeg, amely egyébként már a számlájukon is van, kicsivel több, mint a Szegedi Szakképzési Centrum éves költségvetése. 

Ebből olyan projektet tudunk megvalósítani, amely kimagasló mértékű az elmúlt évek viszonylatában 

– tette hozzá. 

Fotó: Karnok Csaba

A Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv programja – amelynek részeként a szegedi szakképző forrást nyert – összesen 96 milliárd forintos vissza nem térítendő keretből gazdálkodik az oktatás területén. Ványi Tünde Katalin projektmenedzser elmondta, a tavaly áprilisban megjelent pályázatnak köszönhetően 18 szakképzési centrumban 19 projekt tud megvalósulni.

Több mint 6 milliárd forint értékben szerzünk be laptopokat és számítógépeket, illetve 31 intézményben, 34 helyszínen történnek infrastrukturális beruházások csaknem 53 milliárd forint értékben 

– sorolta az országos adatokat.

Szegeden a Szegedi Szakképzési Centrum három legnagyobb iskoláját, a Gábor Dénest, a Krúdyt és a Móravárosit fejlesztik 5,4 milliárd forint Európai Uniós és 1,42 milliárd forintos hazai forrásból. Erdélyi Margit főigazgató elmondta, ezekhez az épületekhez az 1970-es, 80-as évek óta nem nyúltak hozzá. Most tantermeket, műhelyeket újítanak fel, közösségi tereket modernizálnak, elvégzik az energetikai korszerűsítést azzal a céllal, hogy legalább 30 százalékos megtakarítást érjenek el, illetve eszközöket is beszereznek.

A legnagyobb összeget a Gábor Dénes Technikum és Szakgimnáziumra fordítják. Több mint 2,6 milliárd forintból teljesen átépítik a bejárati frontot és az aulát, hogy 21. századi külsőt kapjanak. Emellett kialakítanak egy IT-centert és egy digitális alkotóteret, illetve fűtés- és energetikai korszerűsítést is megvalósítanak. A Krúdy Gyula Szakképző Iskola 650 millió forintból kap újraszínezett külsőt. Emellett ott is átalakítják az aulát, illetve kiépítenek egy szabadtéri gasztrocentert, ahol többek között kemence is épül, hogy a szabadtűzi főzőtechnikákat is elsajátíthassák a diákok. A Móravárosi Szakképző Iskolában 960 millió forintból a Tápai épület külső megjelenését modernizálják, ott is felújítják az aulát és tanműhelyt is alakítanak ki. A három intézményben mindezeken felül 2 milliárd forintos eszközbeszerzést is megvalósítanak. 

Fotó: Karnok Csaba

A beruházások 2026 márciusáig mindhárom intézményben elkészülnek. A projektnyitón jelen volt Mihálffy Béla országgyűlési képviselő is, aki hangsúlyozta: a blokkolt uniós forrásokat elkezdték utalni, most ebben a projektben 7 ezer millió forint érkezik Szegedre. 

A következő időszakban történelmi jelentőségű beruházások történnek majd a városban, amelyek alapjaiban változtatják majd meg a térség gazdasági helyzetét 

– hívta fel a figyelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában