Semmi és valami

Csak halványan emlékeztem rá, ezért utánanéztem és igazam lett. Előfordult már, hogy úgy ültem le jegyzetet írni, hiába törtem a fejem, nem jutott eszembe semmi. Semmi értelmes. Legutóbb ez az állapot Balástyán zuhant rám, ott ütöttem-vertem a billentyűket, témára vadászva. Mindig másik betű alatt volt és rejtőzött, mint amelyeken ujjaimmal kopogtattam. Ez történt tegnap is. Ilyenkor elkezdem írni azt ami történik velem – a semmit –, és reménykedem, végül valami jó lesz belőle.

Nézem a „lepötyögött” betűket, szeretnének szavakat alkotni. Rajtam nem múlik! Csináljátok, segítsetek! Kevés olyan pillanatunk, percünk akad, amikor megtehetjük, hogy ne csináljunk semmit, elbújhatunk magunkban, gondolataink falai mögé és töprenghetünk banális, közhelyszerű és talán értelmetlen dolgokon. Jól esik, hogy „nem törik ránk az ajtót” kiáltással, lökdöséssel, váratlan mozdulattal, éles, a belsőnket és lelkünket sebző zajjal. Nem kell visszatérni a valóságba, reagálni, vitatkozni, kioktatni, diskurálni. Mert jó teljesen egyedül, önzően csakis magunkkal foglalkozva. Beszélgetni egyébként nagyon szeretek, és a pályámnak köszönhetően fantasztikus embereket ismertem meg. A sorokat róva filózom, odáig jutottam, hogy cserélgetem a szavakat, mert az egyiknek kifejezőbb a jelentése, mint a másiknak. Vagy fordítva. Akkor teszem ezt, amikor a semmiről írok. Érdekes. Nem mindegy? Talán nem. No, ez már nem semmi...

Mert, ha magunkkal, életünkkel, a minket gyötrő és kínzó kérdésekkel, gondjainkkal, kapcsolatainkkal foglalkozunk, arra gondolunk – az nem semmi. Akkor sem, ha látszólag nem csinálunk semmi különöset, nem történik velünk semmi. Ezekre a pillanatokra is szükségünk van, ne sajnáljuk magunktól. Mert így keletkezhet a semmiből valami. Nem tudom, nekem sikerült most megtenni ezt az utat?