2024.03.08. 10:00
Neves tudós érkezik több vármegyei plébániára

Fazakas Attila plébános méghívására érkezik az egyházmegyébe Szuromi Szabolcs Anzelm, Széchenyi-díjas kánonjogász professzor.
Fotó: Gémes Sándor
Országosan elismert tudós, kutató érkezik több, a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez tartozó plébániára a húsvéti ünnepkör jegyében. Szuromi Szabolcs Anzelm, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem korábbi rektora, Széchenyi-díjas kánonjogász professzor március 17-én tart nagyböjti lelkigyakorlatot a szeged-móravárosi, a szentmihályi és a röszkei plébániákon. Fazakas Attila plébános büszkén számolt be lapunknak az ezzel kapcsolatos tudnivalókról.
Az ötlet egy doktori dolgozati konzultáción röppent fel, hogy professzor urat meghívjam a közösségeinkbe, amelyre ő igent mondott. Ezt a hírt a hívek nagy örömmel fogadták és megtiszteltetésként értékelték
– fejtette ki Fazakas Attila atya.
A lelkigyakorlat reggel 8 órakor kezdődik Móravárosban, majd ezt követően Röszkére látogat el Szuromi professzor a fél 10-kor kezdődő szentmisére. Az utolsó alkalom 11 órakor Szentmihályon veszi kezdetét. A szentmisék alkalmával gyónási lehetőség is lesz, valamint akik kérik, a betegek kenetében részesülhetnek.
Nagy megtiszteltetés ez közösségeink számára, hogy ilyen neves, elismert tudós látogat el hozzánk és tartja meg azokat a beszédeket, amelyeken keresztül a bűnbánó lelkek visszatalálnak Krisztushoz, mint a jó pásztorhoz
– mondta a plébános.
Hozzátette, hogy természetesen minden szegedi és Szeged-könyéki hívet, jószándékú embert nagy szeretettel várnak a helyszíneken.
Szegedi hírek
- Szinte érezni lehet az illatát ennek a hirdetésnek, jó boltot csinálhat, aki megveszi
- Tünetmentes, mégis halálos: így terjedhet el a Xylella Magyarországon
- Hogyan válasszunk napszemüveget? A legfontosabb szempontok, hogy tökéletes legyen a nyaralás
- Milliárdokból épült, azóta teltházzal dübörög, így lett a sportélet szegedi fellegvára a Pick Aréna
- Nem tudtuk levenni a szemünket róluk és amit utána mutattak, az mindenkit lenyűgözött – galériával, videóval