Három életet menthet meg

2024.03.30. 15:30

Véradások Csongrád-Csanád vármegyében

Három helyszínen is lesz kihelyezett véradás Csongrád-Csanád vármegyében a Húsvét utáni héten.

Gidró Kriszta

ILLUSZTRÁCIÓ: Bús Csaba

Április 3-án, szerdán 10 és 11.30 között az öttömösi művelődési házban várják a véradókat. Szintén szerdán Pusztamérgesen is lesz véradás, itt ugyancsak a művelődési házban lehet jelentkezni, 13 óra és 15.30 között. 

Ugyancsak szerdán Csongrádon a Városi Galériában várják a segíteni szándékozókat. Itt 14.30 és 18 óra között lehet vért adni.

Emellett természetesen az állandó véradó helyszínek is várják a donorokat a szokásos nyitva tartási időben. A véradásokra már időpontot is lehet foglalni a Vöröskereszt honlapján.

A donorokat kérik, hogy minden véradásra vigyenek magukkal arcképes igazolványt, lakcímkártyát és taj-kártyát, mert ezek hiányában nem lehet vért adni.

Egyetlen véradással (ez 450 ml vért jelent) – három betegen segíthet: a levett vérből plazmakészítmény, vörösvérsejt- és vérlemezke-koncentrátum készül. A véradás a véradó egészségét is szolgálja, hiszen a kötelező tesztek elvégzése után nemcsak a saját vércsoportját ismerheti meg, de a szűrővizsgálat kiterjed a HIV, a hepatitisz-B, a hepatitisz-C és a szifilisz kimutatására is.

Véradó lehet minden 18 és 65 év között személy, aki egészségesnek érzi magát, a testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot, tetoválást vagy testékszerét a véradás időpontja előtt több mint fél ével készítette, a véradás napján étkezett és elegendő folyadékot is ivott.

A Vöröskereszt felhívja a figyelmet arra is, hogy a véradást minden esetben egy orvosi vizsgálat előzi meg, ahol az orvos dönti el, hogy adhat-e vért a jelentkező. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában