Szegedi hírek

2024.04.17. 18:37

Fiatalok és nagy visszatérők a szegedi Fidesz-KDNP jelöltjei között

Három jelenlegi képviselőt indítanak újra a kormánypártok a júniusi önkormányzati választáson. A többiek jórészt fiatalok, akik most próbálják ki magukat a politikában.

Suki Zoltán

Minden korosztály képviseli magát Fölöp László csapatában. Fotó: Gémes Sándor

Fülöp László polgármesterjelölt bemutatta szerdán délután a kormánypártok képviselőjelöltjeit, akikkel nekivágnak a rövidesen kezdődő választási kampánynak.

Fülöp László elmondta, úgy állította össze a csapatát, hogy tapasztaltabb idősek és agilis fiatalok is helyet kapjanak benne.

A kormánypártok az 1-es körzetben, Kiskundorozsmán, Ruzsa Roland jelenlegi képviselőt indítják újra. A 2-es körzetben, a belvárosban Korponyai Ernő méretteti meg magát, aki szintén jelenleg is képviselő. A 3-as körzetben, Szentmihályon és Kecskésen Nógrádi Tibor indul. Az MLSZ Csongrád-Csanád vármegyei igazgatója korábban már volt önkormányzati képviselő.

A 4. körzetben Rókuson egy új jelöltje van a kormánypártoknak. Juhász Viktor 29 éves és médiatartalmak készítésével foglalkozik. Egyébként a Fidelitas helyi és vármegyei alelnöke. 

Fotó: Gémes Sándor

A Móraváros-alsóvárosi 5-ös körzetben szintén egy ismert ember száll ringbe. Nem más, mint Polner Eörs, a Csongrád-Csanád vármegyei közgyűlés alelnöke. A 6-os körzet jelöltje szintén egy új ember. Alsóvárosban és a belvárosban Farkas Levente jogász, agrármérnök képviseli a kormánypártokat. A tápéi 7-es körzet jelöltjét nem kell bemutatni. Mocselini Rudolf számtalan szegedi rendezvény megálmodója. Makkosházán a 8-as körzetben Molnár István kéri majd a szavazatokat. Ő egyébként a 2019-es önkormányzati választáson már indult képviselőjelöltként.

Fülöp László csapatának legfiatalabb tagja a 22 éves negyedéves joghallgató, Horvát Alex.

Új arc a 10-es körzet jelöltje is. A rókusi jelölt, Balogh Bence családi vállalkozásukban dolgozik.

Nagy visszatérő a petőfitelepi 11-es körzetben versenybe szálló Kohári Nándor is.

A 12-es tarjáni körzetet pedig egy nővel vinnék el a kormánypártok. Bársony Mónika a TZ automobil Kft. ügyvezetője.

Új arc lehet a testületben Kasza Bence Erik, a Szegedi Tudományegyetem közgazdászhallgatója. Ő a felsővárosiak és az Északi városrész lakóinak szavazatait várja majd a 13-as választókörzetben.

Szintén új arc a csapatban Szabó Csaba. Ő Kothencz János munkatársa, aki nem indul újra az idei választáson. Ő a 14-es tarjáni körzet jelöltje.

Felsővárost Fekete Márton szeretné megnyerni, a 15-ös körzet jelöltje 2017-óta dolgozik a Fidesznél. Érdekesség, hogy a 16-os körzetben induló Fekete György, Fekete Márton édesapja. A 17-es körzetben Német Ferenc jelenlegi képviselő próbál újrázni. Újszegeden, a 18-as körzetben Árgyelán Ferenc indul, a 19-esben Szőregen pedig egy újabb nő, Jánossy Kinga gyógyszerész, a „Gyógyszerész a Háznál”  projekt megálmodója. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában