Szegedi hírek

2024.06.07. 17:04

Díjazták az egészségügyi szakdolgozókat – Galéria

Szakdolgozókat köszöntöttek pénteken az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából. Az ünnepségen több elismerést és díjat is átadtak a legkiemelkedőbb vármegyei szakembereknek.

Timár Kriszta

Szakdolgozókat köszöntöttek pénteken az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából.

Fotó: Gémes Sándor

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád-Csanád Vármegyei Területi Szervezete pénteken tartotta díjátadó ünnepségét az Újklinikán. A rendezvényen beszédet mondott Irinyi Tamás, a szervezet elnöke, aki kiemelte: míg 10 éve 25 ezer, most 40 ezer ápoló hiányzik a pályáról, ahol egyre nehezebb helyt állni. 

De még mindig vannak, akik hivatásuknak tekintik ezt a szakmát. Közülük ma 17 kollégát díjazunk

 – tette hozzá.

Kovács László, a SZTE Szent-Györgyi Albert Klinika Központ felsőoktatási feladatok ellátásáért felelős elnökhelyettese arról beszélt, hogy a beteg emberek ellátása ősibb feladat, mint az orvoslás, és a közkórházak kialakulásával vált csak a rendszer túlhierarchizálttá. 

Ha nincs elég szakdolgozó, nem működik az egészségügy, éppen ezért a klinikai központ igyekszik nyitott lenni a problémák iránt. Amit saját hatáskörünkben el tudunk érni, megtesszük 

– jelentette ki, majd hozzátette: a szakdolgozók önálló kompetenciáinak kidolgozásában van még előrelépési lehetőség.

A területi szervezet elnöksége 2005-ben alapította meg a Pro Curatio Valetudina, azaz Az egészség ápolásáért díjat, melyet minden évben az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából adnak át több évtizedes kiemelkedő szakmai munka elismeréseként ma is aktív szakdolgozóknak. A 80 ezer forint pénzjutalommal járó elismerést idén Dóczi Edit, a Neurológiai klinika vezető asszisztense, Horváthné Vejó Valéria, a Makói Hagymatikum Gyógyfürdő fizioterápiás asszisztense, Kovácsné Tenkés Éva, a Dr. Bugyi István Multidiszciplináris Centrum osztályvezető főnővére, Kuruczné Oláh Andrea, a Laboratoriumi Medicina Intézet laboratoriumi analitikusa és Wetzer Mária, a Hódmezővásárhelyi Tagintézmény ápolója vehette át. Az ünnepségen emellett 12 Semmelweis Napi okleveleket is átadtak és köszöntötték Kovács Kalic Károlyt, a Pszichiátriai klinika osztályvezető ápolóját is, akit az elnökség országos szakmai díjra terjesztett fel. Emellett átadták a Magyar Ápolási Egyesület elismerő oklevelét és ezüst kitűzőjét is, melyet Vastagné Benedeczki Lilla ápoló vehetett át. A rendezvény második felében Mosonyi Tamás előadását hallgathatták meg a résztvevők a szó gyógyító erejéről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában