2020.10.21. 14:51
Ennyiből újították fel a Szegedi Akadémiai Bizottság székházát
Fotó: Török János
Mintegy ötvenmillió forintból szépült meg az MTA Szegedi Akadémiai Bizottságának székháza. A felújítás a külső homlokzatot érintette, az átadó ünnepséget szerdán tartották.
A rendezvényen a kiviteli tervek elkészítésével megbízott tervező, Vesmás Péter Ybl-díjas építész ismertette az épület történetét. Elmondta, az 1860-ban épült ház első nagy felújítása 1964-ben zajlott, akkor történt meg az árkádosítása, majd 1991-ben teljes külső-belső felújításon esett át, tíz évvel később pedig egy homlokzati felújítás történt.
Az aktuálisan lezajlott felújítási munkálatok során az elmúlt húsz év külső homlokzati állagromlását orvosolták.
– A felújítás hat hónapig tartott, és 12 szakcég mintegy félszáz munkavállalójának keze munkájának gyümölcse. A munka érintette a sérült vakolat, valamint a homlokzati oszlopok és díszek felújítását, továbbá a teljes felület glettelését és festését. A nyílászárók belső szárnyaiba hőszigetelő üvegek kerültek, külsejük pedig pasztell zöldre lett lemázolva, hogy ezzel is kiemelje a homlokzat szépségét. Mindkét utca felőli erkély teljes felújításon esett át, a műköveket műgyantával láttuk el, a korlátokat is lemázoltuk. Az árkádok alatt a villamoshálózatot és a lámpákat felújítottuk, a kapu pedig egy patinás boltívet kapott – részletezte Székely Róbert, a kivitelező cég ügyvezetője. Hozzátette, az épület tetején található két címer és négy hal restaurálását Bánvölgyi László szobrászművész végezte el.
Vesmás Péter elmondta, jelenleg a pinceszigetelés tervein dolgozik, ugyanis következő lépésként a nyílászárók cseréje, a belső homlokzat festése és a mediterrán kert felújítása mellett a komoly vízgondokkal küzdő pinceszint felújítását tervezik.