Elismerték Hámori Janka tehetségét és eredményeit

2020.12.27. 16:00

Nemzetközi matekversenyekre járt, most érettségi előtt áll a radnótis diák

Megyénk öt ifjú tudós és művésztehetsége nyert támogatást a MOL Tehetségtámogató Program keretében, köztük az érettségi előtt álló Hámori Janka, aki számos országos és nemzetközi matematikaversenyen öregbítette már kimagasló helyezéseivel iskolája, városa és országa hírnevét. A versenyzés mellett ráadásul tevékeny szerepet vállal a tehetséggondozásban is.

Koós Kata

Az érettségi előtt álló diáklány az ELTE mellett a Cambridge-i Egyetemre is jelentkezett. Fotó: DM

Idén 59 ifjú tudós és művész között osztottak szét összesen 19 millió forint támogatást a MOL alapítványán keresztül.

Szegedi tehetség

Az idei díjazottak között öt Csongrád-Csanád megyei tehetség is támogatásban részesült. Egyikük Hámori Janka, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium speciális matematika tagozatos, végzős diákja, aki második osztályos korában kezdte az országos matematikaversenyeken való szereplést,

tizedik osztályos korától pedig időről időre nemzetközi versenyeken is megméreti magát.

Tavaly az Európai Lány Matematika Diákolimpián (EGMO) ezüstérmet, majd idén aranyérmet szerzett. A fiúk között is indult a Cyberspace Mathematical Competition versenyen és a Közép-Európai Matematika Diákolimpián ezüstérmet szerzett.

Kedvence a geometria

Azt szeretem leginkább a matematikában, hogy egy komplex rendszer, amit át tudok látni. A kedvencem a geometria, mert szeretem belelátni az ábrákba a megoldást

– mondta.

A versenyszezonban iskola után napi több órát tölt feladatmegoldással, rendszeresen matematikatáborokba jár, különórákon és szemináriumokon fejleszti tudását. Hangsúlyozta azonban, nem érzi, hogy emiatt kamaszévei során bármiből is kimaradt volna, mert a nyári szünet számára is mindenekelőtt a lazítás és szabadság időszaka.

Az érettségi előtt álló diáklány az ELTE mellett a Cambridge-i Egyetemre is jelentkezett. Fotó: DM

Az ELTE mellett beadta jelentkezését a Cambridge-i Egyetemre, valamint amerikai és hollandiai felsőoktatási intézményekbe is a tehetséges gimnazista.

Segíti a fiatalabbakat

Hámori Janka a versenyzés mellett szerepet vállal a magyar matematikai tehetségek gondozásában is. Hétvégi táborokat szervez nyolcadik osztályos tanulóknak, valamint az EGMO felkészítési programnak is részese.

Az EGMO egyik alapcélja, hogy növelje a lányok arányát a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián. Nem azért vagyunk kevesebben, mert a fiúk jobbak, hanem mert a lányok gyorsabban érnek, így hamarabb el is terelődik tinédzserként a figyelmük a matematikával való foglalatoskodásról

– magyarázta a diáklány. Hozzátette: az EGMO-t 2022-ben Magyarország szervezi, és házigazdaként a szokásos négy fő helyett nyolc versenyzőt indíthat, emiatt most még fontosabb a matematikai lánytehetségek fejlesztése.

– Tavaly óta két lányt mentorálok, egy tizedikes és egy nyolcadikos diákot. Elolvasom a házi feladataikat, órákat tartok nekik, beszélgetek velük, segítem őket a fejlődésben – részletezte, majd hozzátette: elsősorban mentortevékenysége miatt pályázott a támogatásra, amelyből laptopot vásárol.

Nagyon örülök a támogatásnak, mert egy saját laptop nagyban megkönnyíti majd az online oktatásban való részvételemet mind diákként, mind mentorként és tanítóként

– mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában