2021.03.15. 09:00
A szegedi 3. honvéd zászlóalj volt a szabadságharc egyik leghíresebb katonai alakulata
Harci kedve, merészsége és a sebesültek gondozása tekintetében is elismerésre méltó szerepet játszott Szeged lakossága az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban. „Szegednek népe” valóban a nemzet büszkeségeként állt helyt a szabadságért vívott küzdelemben.
A bátorság, az összefogás, a rendíthetetlen szabadság- és hazaszeretet egyik legékesebb példájaként őrzi az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeit a magyar történeti emlékezet. Március 15-én Pest-Budán lobbant fel a Habsburg-uralom béklyóitól végleg szabadulni vágyás lángja, két nappal később pedig a futótűz Szegedet is elérte.
Forradalmi hevület
1848. március 17-én a délelőtti órákban érkezett Szegedre a nemzeti lobogóval fellobogózott Pannónia gőzhajó, amelynek utasai tájékoztatták a város lakosságát a budapesti eseményekről.
– Hozták a 12 pontot, Petőfi Nemzeti dalát, amelyet rögvest felolvastak, sokszorosítottak, közreadtak. A városi kapitány, Tary Pál a nép kívánságára a Széchenyi téren, amelyet akkor Szabadság térnek neveztek, felolvasta Szeged város országgyűlési követeinek jelentését a március 14–15-i pozsonyi országgyűlésről. A szegediek kérésére március 18-án több ezer fős népgyűlést tartott a városi tanács, amelynek során kinyilvánították Kossuth Lajos és az országgyűlés iránti hűségüket – részletezte Pelyach István, az SZTE BTK Történeti Intézetének oktatója.
A forradalom híre fellelkesítette a szegedieket, kivilágították az utcákat, az épületekre kitűzték a magyar lobogókat, vasárnap Szeged minden templomában szentmiséket és istentiszteleteket tartottak a haza békés átalakulásáért.
Fehértollasok
– Szinte azonnal elkezdődött a vármegye több településén a rendfenntartó erő, a nemzetőrség szervezése. A város elöljáró testülete fegyvereket kért a kormánytól. Az akkor még álló, szegedi vár kapuját piros-fehér-zöldre festették, és leverték arról a Habsburg császári jelképet, a kétfejű sast. A várnak ekkor hadászati funkciója már nem volt, olasz politikai foglyokat őriztek falai között
– fejtette ki a történész.
Májusban a kormány elrendelte tíz honvédzászlóalj felállítását, Szegedet jelölték ki a 3. honvédzászlóalj alakulási központjául. A toborzás Csanád, Csongrád, Krassó, Torontál, Arad, Békés és Bihar vármegyékből történt.
– Önkéntes alapon zajlott, gyors sikerrel: június közepére már teljes egészében megalakult az 1200 fős zászlóalj, sőt emberfelesleg is keletkezett. Parancsnokul azt a Damjanich Jánost nevezték ki, aki április elején Temesváron már összeütközésbe került Haynau tábornokkal, aki kíméletlenül szidta a magyarokat. Damjanich ezt nem hagyta szó nélkül, ezért büntetésül Észak-Itália harcmezeire vezényelték. Mikor mindez a magyar kormány tudomására jutott, azonnal megkezdte a küzdelmet a szerb származású Damjanichért, akit sikerrel visszavezényeltettek, és a 3. honvédzászlóalj parancsnokának neveztek ki – magyarázta. A tapasztalt katona gyorsan rendet és fegyelmet teremtett, a megbízhatatlan, rendbontó újoncokat elküldte.
– E honvédzászlóalj tagjai lettek a fehértollasok: fehér kakastollat tűztek a sapkájukra. Hősiességük miatt a szabadságharc egyik leghíresebb zászlóaljává váltak
– fejtette ki Pelyach István.
A legkíméletlenebb harcok 1848 nyarán és őszén a Délvidéken zajlottak. A hadviselés mellett a szegediek a sebesültek ellátásában is komoly szerepet vállaltak. A felsővárosi zárdát, az alsóvárosi ferences zárdát, valamint a piarista főgimnáziumot, elemi iskolát, sőt a tanárok lakóházát is katonai kórházzá alakították, ahol szeptemberben már mintegy 1500 sebesültet láttak el.
„Szegednek népe”
Szeptemberben betört a horvát hadsereg Jellasics vezetésével Magyarországra, Kossuth alföldi toborzókörútra indult. Október 4-én a mai Kossuth Lajos sugárúton, az akkori Budai országúton vonult be a városba. A Klauzál téren legendás beszédet mondott, amelyben a szegediek lelkesedését méltatta.
„Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! Mélyen megilletődve hajlok meg előtted. Más helyekre azért mentem be, hogy lelkesedést ébresszek, de Szegedre azért jöttem, hogy itt a lelkesedést szemléljem”
– fogalmazott.
– A magyar történelem egyik első olyan eseménye volt, mikor egy jelentős politikus kiállt a vidéki települések piactereire szónokolni. Addig az ilyen nagy emberek nem járkáltak a nép között. Hatása lehengerlő volt, fáklyás menettel ünnepelték. Felszabadította a vár olasz foglyait, akik közül sokan beálltak a honvédség mellett harcoló olasz légióba. Sőt büntetlenséget biztosított Rózsa Sándornak és 150 fős betyárseregének is, akik csatlakoztak a honvéd sereghez – magyarázta a történész.
Hős nemzetőrök
A Délvidéken a háború a szerbekkel szünet nélkül folytatódott, miközben az osztrák előrenyomulás miatt a kormány Debrecenbe költözött. Januárban ezért feladták a Délvidéket, hogy a Tisza mentén, Tokaj és Szolnok között összevont haderőt állíthassanak ki az osztrák sereg ellen. A felsővárosi nemzetőrök félelmet nem ismerő elszántságának köszönhetően azonban Szeged nem került szerb kézre, Szőreg és Újszeged eleste után ugyanis a befagyott Tiszán átkelve verték vissza a kegyetlen ellenséget.
– A Délvidéken nagyon sok helyi atrocitás érte a lakosságot, településeket égettek fel, ezért a magyar polgári lakosság nagy része Szegedre menekült. Február elején a Zentát elfoglaló szerbek például a katolikus templom oltárára levágott, magyar gyermekfejeket halmoztak
– mondta el a történész.
Alkalmatlan tábornok
Április 23-án Szegeden is kihirdették a magyar képviselőház Függetlenségi Nyilatkozatát. Buda visszafoglalása után a kormány visszaköltözött a fővárosba, ám júliusban az oroszok támadása miatt Szegedre tették át székhelyüket: a város nagyjából egy hónapig a szabadságharc fővárosa lett.
Július végén Dembinski tábornok vezetésével körülbelül 50-55 ezer fős magyar haderő összpontosult a környékben. Ám július 28-án mintegy nyolcszáz áldozatot szedve felrobbant az újszegedi lőszerraktár, amelynek következtében a magyar lőszerellátás gyakorlatilag megszűnt.
– Talán ezzel is magyarázható, hogy augusztus 1-jén Dembinski kardcsapás nélkül feladta Szegedet, holott meggyőződésem, komoly esélye lett volna, hogy Haynau seregére jelentős csapást mérjen. Csak augusztus 5-én, Szőregnél vállalt egy meglehetősen rosszul vezetett összecsapást a császári csapatokkal, amely pár tucat hősiesen helytálló magyar katona életét követelte
– magyarázta a történész. Ezt követően Dembinski útját nem Arad felé vette, ahogy a magyar kormány megparancsolta számára, hanem Temesvár felé, így ellehetetlenítette a Görgey-féle sereggel történő egyesülést.
– Dembinski totálisan alkalmatlan volt arra, amire szerződött. A legnagyobb kudarca az augusztus 9-i temesvári csata volt: már a harc előtt elküldte a hadsereg lőszertartalékát, ez volt a vereség egyik döntő oka
– mondta.
A szabadságharc végét az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletétel jelentette, amely után véres megtorlások következtek Haynau rémuralma alatt.
