Az utca kövén

Ahogy haladunk befelé a leghidegebb évszakba, és egyre cudarabb az idő, úgy tűnik fel mind gyakrabban a közösségi oldalakon a felhívás: figyeljünk oda a kóbor állatokra! Sokan talán bele sem gondolnak, de azok a kutyák és macskák, amelyek nyáron vidáman kergetőztek, és a nap végén könnyen hajtották álomra fejüket akár egy bokor alján, most bizony fáznak. És az igazán fogas tél még csak most következik.

A mi kutyánk – Mazsola a becsületes neve – utcáról befogadott jószág. Neki, már amennyiben ilyenkor lehet ilyesmiről beszélni, szerencséje volt: lelketlen tulajdonosai (nem véletlenül nem írok gazdát, mert ahhoz az ember önkéntelenül a jó gazda gondosságának fogalmát társítja) nyáridőben tették az utcára, mi pedig nem sokkal később hazahoztuk. Kiderült róla, hogy könnyen alkalmazkodó, barátságos állat, aki még a macskákkal is jól kijön. Pórázzal sétálni is nagyon hamar megtanult. És ami még fontosabb: érezhetően hálás azért, hogy sorsa jobbra fordult.

Persze tudom, a befogadás melletti kortesbeszéd olykor a legjobb szándék mellett sem éri el a kívánt eredményt. Egész egyszerűen azért, mert nem mindenkinek áll módjában megosztani az otthonát egy jövevénnyel. Az állatvédő szervezetek azonban azt mondják, ilyenkor is tehet valamit az ember. Egy tál langyos víz, némi eledel, egy összeeszkábált, szél és hideg ellen védelmet nyújtó kuckó nagy segítség lehet a didergő négylábúnak. És ha – legalább éjszakára – be tudjuk engedni legalább a garázsba, melléképületbe, az akár életmentő is lehet.

A felelőtlen állattartókról pedig, akik miatt ezek a szerencsétlen párák idegenek jóindulatára szorulnak, majd írok máskor.