Szegedi hírek

2024.05.26. 14:45

Pördült a slambuc a Hídivásáron – Galéria, Videó

Gyakorlatilag már a nyitáskor, vagyis szombaton délelőtt hatalmas tömeg volt a szegedi Belvárosi hídon, ahol most hétvégén rendezték meg a 23. Szegedi Hídivásárt. A felhozatal a szokásos volt, renget árus és még több ember. Megint sokan voltak, akik csak a vásár miatt jöttek Szegedre. Nekünk azonban egy tanulsága volt ennek a hétvégének: a slambucra szomjas lesz az ember.

Suki Zoltán

Harminckétszer kell megforgatni a pásztorételt. Fotó: Török János

Akkora sajtot közelről még nem láttunk mint amekkorát a 23. Szegedi Hídivásár egyik standjánál. A vásárt most hétvégén rendezték meg a Belvárosi hídon és a környező utcákban. Ide érkezett sajtjaival egyenesen a Fejér vármegyei Lajoskomáromból Kovács Zsolt, az említett sajt készítője. A sajtmester elmondta, hogy a tavalyi vásáron is itt volt Szegeden. Akkor jó forgalma volt, és idén is ebben bízik. És valószínűleg nem is csalódott, mert gyakorlatilag már a nyitáskor, vagyis szombaton délelőtt hatalmas tömeg volt a szegedi Belvárosi hídon, és napközben a helyzet csak fokozódott.

Nem messze a sajtospultól pedig már két bográcsban is főtt a slambuc. Eszenyi Imre a Hortobágyról érkezett, hogy megmutassa a szegedieknek, mit is ettek, vagyis esznek az igazi pásztorok. Ez pedig nem más mint a slambuc.

Megtudtuk, hogy az igazi slambucban szalonna, tészta, krumpli, só, és víz van.

 Ezt összefőzöm, utána pedig lesütöm, de ami a legfontosabb: tálalás előtt harminckétszer kell megforgatni 

– mondta Eszenyi Imre, aki meg is mutatta, hogy forgatja a már majdnem kész ételt.

A pásztor megkínált bennünket a pásztorok eledelével, ami majdnem a vesztünket okozta. Ilyen finomat ritkán eszünk egyébként, de arra nem számítottunk, hogy pár falat után iszonyú szomjas lesz tőle az ember. Alig vártuk, hogy visszaérjünk a szerkesztőségbe, és rávessük magunkat a szódagépre. Az odafelé úton tette fel Török János fotós kollégám a teljesen jogos kérdést: 

Suki, szerinted erre mit isznak a pásztorok?

Nem mentünk vissza megkérdezni.

Viszont még mielőtt a szomjunkat oltottuk volna, körbenéztünk, és mentünk még egy kört. A 250 kiállító között volt a mézárustól kezdve a fakardoson át a bőrdíszműveseken és a fafaragókon keresztül minden, ami ilyenkor szokott.

A vásárra pedig természetesen nem csak a szegediek látogattak el. Nagy István és felesége Bajáról érkezett, és azt mondta, hogy minden évben itt vannak, és csak a hídivásár miatt jönnek Szegedre. A szimpatikus párral mindenben egyetértettünk, csak abban nem, hogy Nagy István szerint a bajai halászlé jobb, mint a szegedi. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában