Könyvtorzókat emelt művészi magasságokba Pataki Tibor - galéria

Lélektájakként is értelmezhető könyvtájak, anya- és párnakönyvek jelennek meg Pataki Tibor, Munkácsy-díjas képzőművész alkotásain, amelyekből Saját Könyvtár címmel csütörtökön nyílt kiállítás a szegedi SZAB székházban.  

A könyvek jelentésüket tekintve sokkal mélyebbek, mint a szimbólumok többsége. Erősen kapcsolhatók az emberhez, és azon a módon, ahogy én használom, az emberi kapcsolatokhoz. A legtöbb munkám lényege az, hogy két könyv, az két történet. Ha azokat laponként összerakom, akkor a történetek úgy fonódnak össze, mint egy találkozás. Mindkét félnek megmarad a saját története, de ami összekapcsolódik, az közös történetté válik. Közben kialakulnak ürességek, feszültségek, de tökéletes összeilleszkedések is – mondta el lapunknak az alkotó, akinek munkái között megtalálhatók a férfi-nő, az anya-gyermek, az ember és természet kapcsolódását szimbolizáló alkotások is. Utóbbi, A könyvlapokkal pótolt fatörzsmetszetek külön sorozatot is kaptak a kiállítótérben. 

A könyvek az emberiség történetét őrzik, ahogyan az évgyűrűk a fák történetét. Ha elmetszem, látszik az egész élete – magyarázta Pataki Tibor. 

A tárlatot Váraljai Anna művészettörténész nyitotta meg, aki rávilágított, az alkotó a könyvvel univerzális témát talált, amely minden szemlélő számára befogadható. Pataki művészetét, a könyvek szétszedését és -darabolását a boncmester tevékenységével állította párhuzamba arra hivatkozván, hogy az orvos célja sem a puszta trancsírozás, hanem, hogy mélyebb struktúrákat találhasson a testben. 

Ezt az orvosi vonalat erősíti bennem, hogy néhány képe kifejezetten röntgenképekre hasonlít – közölte a művészettörténész, majd Zalán Tibor, József Attila-díjas író szavait idézte, aki a kultúra hulladékgyűjtőjének nevezte Pataki Tibort. 

Váraljai Anna elmondta továbbá, hogy elsősorban azért működnek minden befogadó számára a kiállító alkotásai, mert alapvetően nagy metaforák, amelyek asszociatív, nem racionális módon hatnak a szemlélőre. Egy-egy könyv egy-egy sorsnak felel meg, mindenki beleláthatja az alkotásokba a saját sorstörténetét. 

Arról is beszélt, hogy a könyvek egyszerre jelennek meg kincsként és értéküket vesztett testként az alkotásokon. Leglátványosabb ábrázolásmódjai ennek a párnakönyvek, hiszen a párna a legnagyobb műkincsek helye, de egyben a halott ember fejét is az tartja.

A könyv kincsként működött a korábbi évszázadokban, minden kultúrtörténeti korszaknak megvan a maga jellemző, szimbolikus kötete. Pataki esetében izgalmas a választás, hogy mi az, amit korszakunk szimbólumává emelt. Ezek a kidobásra ítélt jogtárak és a telefonkönyvek. Tehát olyan kötetek, amelyek valójában már elvesztették értéküket. Az információ, amit tartalmaznak, már lejárt. Jelentés nélküli, így jelentéktelen, puszta testté váltak – magyarázta, majd hozzátette, ám éppen ez a hiány tölti fel még egy plusz, fenséges pátosszal a műveket.