2022.10.23. 11:30

Szeged – ahol a forradalom lángja fellobbant

Vihar van Szegeden, pusztító vihar – hangzott el 1956. október 20-án a korszak legendás médiumában, a Szabad Európa Rádióban. Gallicus, azaz Mikes Imre a korszak nagy hatású kommentátora nem egy, a városra hirtelen lesújtó viharról, hanem a MEFESZ, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének a megalakulásáról tudósította hallgatóit. Szegeden lobbant fel az a szikra, ami a pártállamtól független hallgatói mozgalom megszületéséhez vezetett. Az 1956-os eseményeket a korszak kutatójával, Miklós Péter történésszel idéztük fel.

Jeszenszky Zoltán

A szegedi Klauzál tér 1956. október 25-én a tömegtüntetés előtti percekben. Forrás: Móra Ferenc Múzeum

Hivatalosan 260 ember fér be a Bölcsészettudományi Kar Auditórium Maximumába, a nagy előadótermébe, de azon az estén – a visszaemlékezések szerint – másfél ezer ember zsúfolódott össze, akiknek pedig nem jutott hely, a lépcsőházból követték az eseményeket. A szegedi egyetemisták nem forradalomra készültek, de végül történelmet írtak.

Elég volt egy szikra

Az egész kulturális életünk és így ez a történelmi emlékezetünkre is igaz, fővároscentrikus, Budapest központú, így aztán a vidéki események – legyenek azok történelmiek vagy jelenkoriak, kulturálisak, gazdaságiak, politikailag – mindig másodvonalbelinek tetszenek. Így van ez 1956 esetében is, és így van ez az 56-os forradalom emlékezete esetében is, holott nagyon fontos szerepe volt a vidék forradalmának és nagyon fontos szerepe volt Szegednek az 56-os forradalom előidézésében, hiszen a forradalom szikrája innen Szegedről indult el

– nyilatkozta a Délmagyarországnak Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ főigazgatója.

Szegeden kezdetben néhány fiatal hallgató érezte szűkösnek a pártállam ifjúsági szervezete, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) által kijelölt kereteket. Először családi-baráti körben szondázták az évfolyamtársakat, hogy mit szólnának ahhoz, ha önálló diákszervezetet alapítanának? Az ötlet sokaknak tetszett, kivéve a DISZ funkcionáriusait.

Mit kívánt a diáknemzet?

„A fiatalok élesen bírálták az idegen nyelvek, a marxizmus-leninizmus; a honvédelem tanításának mai formáját és rendszerét; ezenfelül elhatározták, hogy a politikai élet egyes kérdéseivel kapcsolatban követelésekkel fordulnak az ország vezetőihez. A többi között követelik a halálbüntetés eltörlését, a törvénysértésekben, mindenekelőtt a Rajk-ügyben bűnösnek bizonyultak ügyének nyilvános tárgyalását, a fizetések arányba állítását, az alacsony bérűek fizetésének rendezését, a Jugoszláviával való szövetséget, a tájékoztatás javítását” – írta két nappal a nagygyűlés után, 1956. október 18-án a korabeli Délmagyarország.

A középiskolások forradalma

Minden településnek megvolt a helyi forradalma. Létrejöttek a forradalmi nemzeti bizottságok, létrejöttek a helyi ideiglenes szervek és a vidék kivette a részét a például a főváros élelmiszer- és tüzelőellátásából. Már Hódmezővásárhelyen is október 20-án megalakult egy úgynevezett Diákparlament a Bethlen-gimnáziumban középiskolás diákokból. Az iskola igazgatója, Gyáni Imre is részt vett ezen az eseményen, aki később néhány napig a forradalmi nemzeti bizottság elnöke is volt Vásárhelyen. A diákok első „forradalmi lépése” – az egyikük ma is köztünk van, az Emlékpontban gyakori vendégünk, Aranyosi Ildikó – a szabadság jeleként a Kossuth-szobrot koszorúzták meg, hiszen az ötvenes években inkább a szovjet megszállás és az internacionalista forradalom eszméje volt az, ami átjárta a közbeszédet és a történelmi emlékezetet, sem mint a magyar függetlenségi hagyomány és a Kossuth-kultusz

– fogalmazott a történész.

A forradalmi tömeg tüntetése Szegeden a Tisza Szálló előtt 1956. október 25-én. Forrás: Móra Ferenc Múzeum

Néhány ezer egyetemista volt

Persze az akkori szegedi egyetem nem pontosan azonos a mai szegedi egyetemmel. Ma 12 karon több mint húszezer egyetemista tanul a megyeszékhelyen, köztük nagyjából ötezer külföldi hallgató. Hatvanhat évvel ezelőtt azonban csak három karon – a jogi, bölcsész és a természettudományi karokon zajlott az oktatás. Az orvostudományi kar még 1951-ben vált ki a korabeli felsőoktatási intézményből, majd önálló egyetemmé alakult. A ma Juhász Gyula Pedagógusképző Karként ismert intézmény pedig önálló főiskola volt.

A fiataloknak kifejezetten nagy szerepük volt 56-ban, nemcsak az egyetemistáknak, a középiskolásoknak és a pesti srácoknak, hanem azoknak a munkásfiataloknak, akik egy magát munkás-paraszt államnak nevező, a minden ember egyenlő és minden hatalom a dolgozó néppé frazeológiát hirdető „munkás-paraszt államban” is ki mertek állni és a munkások érdekeit merték képviselni. Ez egy nagyon érdekes kérdése volt 56-nak, hogy elvileg minden hatalom a dolgozó népé. A kommunista állampárt neve az, hogy Magyar Dolgozók Pártja ebben az időszakban, ennek ellenére a munkásság életkörülményei és életviszonyai – lakás, jövedelem, megtakarítás rosszabb volt –, mint a harmincas években és még „munkásmozgalmat” sem lehetett szervezni, hiszen az állam, elvileg szocialista állam volt

– mondta Miklós Péter.

Férfiak létrán másznak a szegedi szovjet emlékmű tetejére, hogy lefűrészeljék a vörös csillagot 1956 októberében. Forrás: Móra Ferenc Múzeum

Megtorlással ért véget

A forradalom leverése után, 1957-ben a MEFESZ szegedi hangadóit is utolérte a megtorlás gépezete. Kiss Tamás és hat társa ellen a népköztársaság megdöntésére irányuló mozgalom kezdeményezése, vezetése miatt büntetőeljárás indult. A fiatalokat több évnyi börtönre ítélték, és csak 1962-ben egy amnesztia keretében szabadulhattak.

Miklós Péterrel készült hosszabb interjúnkat a delmagyar.hu Podcast csatornáján hallgathatják meg. Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlásokról pedig Földváryné Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével beszélgettünk.