Sorozatkritika

2023.05.19. 17:30

Sorozatkritika: Kiút

Képzelj el egy olyan helyet, ahová csak bekerülhetsz, de kijutni sehogy sem tudsz onnan! Képzelj el egy helyet, ami minden egyes napnyugta után halálos veszéllyel fenyeget! Mit tehetsz ilyen helyzetben? Alkalmazkodsz. A megszokás egyszersmind a legrosszabb és legjobb dolog. Ahogyan az HBO Maxon elérhető Kiút ( ) című sorozat hősei is teszik. Kénytelenek megszokni, mert sajnos nem szökhetnek meg.

Lass Péter

A sorozat jelenleg a második évadát futja, úgyhogy pont időszerű írni arról, hogyan sikerült az első tíz epizód. A fentebb már felvázolt alaphelyzet igazából nem újdonság, hiszen valami ehhez hasonlót már jópáran megénekeltek korábban, gondoljunk csak a Lost című sorozatra, vagy Stephen King bizonyos regényeire/kisregényeire (pl. A búra alatt, A köd). Egy heterogén társaság egy ismeretlen városkában ragad, ahol megpróbálnak túlélni, mialatt azon mesterkednek, hogy mihamarabb megtalálják a kiutat. Érdekesség, hogy a magyar és az eredeti angol cím kvázi egymás fogalmi ellentétei, hiszen a magyar Kiút a valahová történő kijutásra utal, míg az angol eredeti – From – a más világból érkező lényekre utal, azaz a valahonnan történő érkezésre. Egyébként mindkét cím témajelölő, hiszen a sorozat – amellett, hogy a kiútkeresésről szól – folyamatosan adagolja az információt abból a bizonyos másik világból, ahonnan a napnyugta után támadó különös lények származhatnak. A Kiút legnagyobb erénye épp ez: az információk adagolása. Kellően szűkmarkú ez az adagolás, de minden epizódra jut olyan infó, amitől kicsit úgy érezzük, előrébb léptünk egyet. Az epizódok hossza pont megfelelő, a nagyjából háromnegyed órás játékidők se nem túl hosszúak, se nem túl rövidek. További dicséret, hogy az epizódokat lezáró cliffhangerekkel is remekül bánnak a készítők. Apropó, készítők! A sorozat szellemi atyja, John Griffin nagy dobása a Kiút, és ennek megfelelően Griffin semmit sem bízott a véletlenre, amikor a rendezői székbe ültette azt a Jack Bendert, aki a Trónok harcával és az Aliasszal már letette a névjegyét. Színészfronton igazán ismert arcokról nem beszélhetünk, bár a Lost-rajongóknak aligha kell bemutatni Harold Perrineau nevét. Ő ezúttal is ugyanolyan talpraesett, szimpatikus karaktert hoz, mint anno a Lostban. A Kiút további főszereplői még kevésbé híres színészek, például Catalina Sandino Moreno, Scott McCord, Avery Konrad vagy Eion Bailey. Nekik is nagy dobásuk lehet a Kiút, vagy – hogy egy rossz szóviccel éljek – a színészek épp ebben a sorozatban lelhetik meg az ismeretlenségből való kiutat.  

A Kiút nagy fegyvere a megjelenített miliő, ami rögtön magával ragadja a nézőt. A miliő alatt egyrészt a remekül megválasztott helyszínt értem, az egységes képi világot és a díszleteket, másrészt az emberi közeget, azt a mini társadalmat, amit az alkotók szépen felépítettek. Ha egyszer idekerültél, megvan a lehetőséged, hogy külön házban lakj a családoddal, vagy választhatod a kolóniát, akiknek a tagjai egy igazán erős közösséget alkotnak. Az egymástól elszigetelt családok és a kolónia tagjai a falatozóban találkoznak nap mint nap, és amikor még világos van, úgy érezhetjük, illetve ők maguk is úgy érezhetik, hogy idilli az életük. Valamiféle balvégzet az, ami ide kényszerítette őket, de ha már így alakult, az életükben igyekeznek rendet és harmóniát teremteni. Aztán amikor közeleg a napnyugta, ki-ki bevackolja magát a saját otthonába, és remélik, hogy ezt az éjszakát is túl fogják élni. Aztán a következőt és következőt stb. Persze szinte minden epizódban van valami gikszer, alkalmasint egy emberi mulasztás, ami miatt megtörténik a baj, majd másnap reggel a lakók takaríthatják is fel a holttestek maradványait. Itt nyer értelmet a 16-os karika, hiszen az éjjel érkező lények támadását és pusztítását igen explicit módon mutatja a kamera. A horrorrajongók is kapnak tehát egy kis alamizsnát, de nem sokat, az alkotókat ugyanis (szerencsére) nem az erőszak nyílt ábrázolása érdekli, hanem az emberi kapcsolatok dinamikája, illetve a város rejtélyeinek a kibogozása. Ez utóbbi mindig minden esetben izgalmas, az emberi kapcsolatok ugyanakkor sok klisét rejtenek magukban. Tipikus hősök, tipikus problémák, nézeteltérések. Vannak, akik között szerelem szövődik, és vannak, akik legfeljebb megtűrik a másikat. Van lázadó tinilány, válófélben lévő házaspár, reménytelen szerelmes, és természetesen olyan is van, aki sok titkot tud, de amikor kérdezik, rendre azt feleli: „erről nem akarok beszélni”. Színes a társaság tehát, mindenki kiválaszthatja a neki szimpatikusat. Egyeseknél jellemfejlődésről is beszélhetünk, és/vagy idővel megismerjük, megérhetjük az elsőre ellenszenves karakter motivációit is.  

FROM Season 1 Episode 101: Long Day’s Journey Into Night
Fotó: Photo Credit: Chris Reardon

Aki szereti a rejtélyeken alapuló thrillereket, és nem annyira fél a sötétben, tegyen egy próbát a Kiúttal. Persze annak tudatában, hogy van belőle második évad, sejthető, hogy a legtöbb kérdésre nem kapjuk meg a választ az első évadból, de elméleteket izgalmas dolog gyártani. Ráadásul sokszor nem is a végcél a lényeg, hanem az odáig vezető kiút.   

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában