Helyi kultúra

2023.07.07. 17:30

Újjáalakult a makói M JAM

Tavaly nyáron ott voltunk a makói M JAM zenekar búcsúkoncertjén, idén nyáron pedig már az újjáalakuló bulira invitálja a csapat a közönséget – két új taggal, de a régi lendülettel. Nincs kizárva, hogy a jövőben saját nótákkal is előállnak.

Szabó Imre

Az M JAM együttes legújabb formációja, egy zenekari próba szünetében. Fotó: Szabó Imre

A fő vonal változatlan: továbbra is maradunk a bulizós stílusnál

 – mondta az újjáalakuló koncertjére készülő makói M JAM zenekar vezetője, basszusgitáros-énekese, Balogh Tamás a Délmagyarországnak. Egy év szünet után lépnek újra közönség elé, a búcsúkoncertjüket a Maros-parti strandon tartották; érdekes volt, mert ott senki sem szomorkodott, inkább jó szívvel emlékeztek az együtt eltöltött évekre. Most megújulva, részben új tagokkal igyekeznek visszahódítani rajongóikat. 

Fotó: Szabó Imre

Mint korábban megírtuk, a zenekar elődje az Akusztikus Álmok nevű kiszombori formáció volt. Ebből nőtt ki 2008-ra az M JAM. Nem túlzás azt mondani, hogy 14 év alatt a bandát mindenki megismerte Makón, hiszen nagyon sok jó hangulatú rendezvényen léptek fel, önálló koncerteket is adtak. Kizárólag feldolgozásokat játszottak – eleinte hazaiakat, később külföldieket is. Jól énekelhető, jól táncolható, bulizásra alkalmas számokat kerestek, ezeket megtanulták még otthon, aztán vasárnaponként, 3-4 óra alatt rakták össze – árulta el akkor Balogh Tamás, aki amúgy a csapat legidősebb tagja.

A zenekar neve egyébként a jammelésre, azaz örömzenélésre utalt. Hogy sikerük volt, azt cáfolhatatlanul bizonyította: a búcsúkoncertre is eljöttek jó két-háromszázan. A feloszlás oka az volt, hogy a csapat billentyűse, Köles László kilépett, és úgy tűnt, őt nem sikerül pótolni. De Balogh Tamás már a búcsúbuli előtt azt mondta, ezzel egy korszaknak ugyan vége, de azt nem lehet kizárni, hogy valamilyen formában lesz folytatás.

És valóban lett: a napokban mi is ellátogattunk a csapat Szent János téri próbatermébe, ahol két új taggal – Regedei Dávid billentyűs és Kupecz Annamária énekes – már lelkesen próbálták a régi-új műsort. Dávidnak korábban nem volt zenekara, egyedül játszott-énekelt rendezvényeken, Annamáriát pedig már ismerhették a makóiak a Hangovers and The Sober nevű középiskolás együttesből, ahonnan kilépett. Mindketten nagy várakozással láttak a muzsikáláshoz.

Nagyon élvezem a közös munkát, végre zenekarban játszhatok

 – mondta az új billentyűs. Annamáriának pedig már hiányzott az éneklés, jókor keresték meg a fiúk a felkéréssel.

Az újjáalakult M JAM zenekar, azaz Balogh Tamás (basszusgitár, ének), Bujdosó Géza (gitár, ének), Kovács Róbert (dobok), Regedei Dávid (billentyűs hangszerek, ének) és Kupecz Annamária (ének) július 22-én, szombaton este 7-től tartja visszatérő koncertjét a Makovecz téri zenepavilonban.

Ami a jövőt illeti, Balogh Tamás elképzelhetőnek tartja, hogy fellépnek majd céges rendezvényeken, bulikon is, és az sem lehetetlen, hogy előbb-utóbb saját szerzeményük is lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában