2023.09.18. 19:30
Tudatosan leégetett házak maradványait vizsgálták

Hódmezővásárhely-Kökénydombon dolgoztak a a Magyar Nemzeti Múzeum régészei. Fotó: Bittner Bettina
Hetekig kutatták a Vásárhely külterületén egykor fellelhető tell település nyomait a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének munkatársai. A 47-es út melletti Kökénydomb a késő neolitikum idején, Kr. e. 5000-4500 környékén volt lakott. A lelőhely érdekessége, hogy úgynevezett tell település, azaz településhalom, ahol a házak leégetése tudatosan és kontrolláltan történt valamilyen közösségi eseményen. Ennek köszönhetően a leégett házak szintjei egymásra rakódtak és így megmaradt az utókornak az egykor felszínen álló faszerkezetes, vályogfalas házak omladéka és a ház agyagból készült berendezésének és tárgyainak jó része is – számoltak be róla a régészek.
A lelőhely felfedezése és kutatása Banner János nevéhez fűződik. Általa kerültek elő az úgynevezett kökénydombi Vénuszok és oltár is. Követve a korábbi ásatások hagyományát a Magyar Nemzeti Múzeum Füzesi András vezetésével idén már másodszorra kutatta a lelőhelyet. Előzetes geofizikai felmérés után jelölték ki a szelvényt, ahol egy leégett ház omladéka volt várható. A ház külső oldalán egy szövőszék helyét találták meg, ahol közel 70 agyagnehezék feküdt, a berendezések közül pedig eddig egy nagy méretű, bekarcolt meander díszes szögletes tárolóedény töredékei kerültek elő.