2024.03.07. 18:53

A valóság két állapota ihleti Molnár Imrét

Struktúrák címmel nyílt kiállítás Molnár Imre, délvidéki grafikus alkotásaiból az újszegedi Délvidék Házban. 32 rendkívüli aprólékossággal kidolgozott alkotást tekinthetnek meg a látogatók.

Koós Kata

Molnár Imre kiállítását egykori főiskolai évfolyamtársa, Szombahelyi Árpád festőművész nyitotta meg. Fotó: Koós Kata

Molnár Imre „Mirko” bizonyos szempontból hazatért Szegedre csütörtökön, ugyanis a délvidéki Szivácon született művész a szegedi Juhász Gyula Tanárképző főiskola rajz és grafikai szakán szerzett oklevelet 1988-ban. 1990-től dolgozik Szabadkán rajztanárként, emellett grafikával, rajzzal, festészettel foglalkozik. Évek óta több hazai és külföldi művésztelep munkájában vesz részt. Tagja a zentai Művésztelep Grafikai műhelyének, valamint a tállyai Közép-európai Művésztelepnek. 2007-ben felvették a Vajdasági Képzőművészeti Szövetségbe, tagja továbbá a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének, valamint a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.

A Délvidék Házban csütörtökön nyílt, Struktúrák című kiállításán 32 alkotását tekintheti meg a szegedi közönség. A tárlatot Szombathelyi Árpád festőművész, a kiállító egykori főiskolai évfolyamtársa nyitotta meg.

Imre szerint van egy kettős világ a képzőművészetben, és ezt a kettősséget minden nap megéljük, a képzőművészek végképp érzékenyek erre. Az egyik transzparens, átlátható és tudatos, a másik átláthatatlan. Ő próbálkozik ezek feloldásával a grafikáiban. Mirkonak olyan kifejező eszközei vannak, amelyeket nemcsak ő, hanem az őt értékelő művészek, művészettörténészek az egyedi szóval illetnek. Bárhol látom, felismerem. Letagadhatatlan

– méltatta a kiállítót Szombathelyi Árpád.

Molnár Imre úgy fogalmazott, hogy műveiben a fekete-fehér vonalakat, foltokat, felületeket és kontrasztokat felhasználva fejezi ki a dolgok folyamatos pozitív-negatív ellentétét a világban. Rendkívüli aprólékossággal kidolgozott grafikáiban az említett vonalak, foltok és kontrasztok távolabbról szemlélve hollóvá, öregemberré vagy éppen egy fa tekergő gyökérzetévé fonódnak össze.

Engem, mint alkotót, a valóság két állapota érdekel: az anyagok lágy, bomló viselkedése, valamint a kemény, éles, szilárd formák makro- és mikroszerkezete. Az összefonódó vonalak és formák felhasználásával igyekszem kifejezni az állandó újjászületés és átalakulás folyamatát, az anyag felbomlását és újjáteremtését, és az állandó küzdelmet a művész és a mű között

– foglalta össze ars poeticáját a kiállító.