Szegedi hírek

2024.05.25. 19:30

Lelkes fiatalok jelentkeztek statisztának – Videó

A Szegedi Szabadtéri Játékok készülő Rebecca produkciójának leendő statisztáit válogatták ki szombaton a Szegedi Nemzeti Színházban. Sok fiatal jelentkezett, és közülük szinte mindenki a színházi pályán képzeli el a jövőjét.

Suki Zoltán

Vonzza a színházi világ a fiatalokat. Fotó: Török János

Gubik Petra, Janza Kata, Gallusz Nikolett, Dolhai Attila, Szaszák Zsolt, Medveczky Balázs, Udvaros Dorottya mellett léphetnek majd színpadra a Rebecca musicalben azok, akiket kiválasztanak a Szegedi Szabadtéri Játékok legújabb, statiszták részére meghirdetett castingján, amit szombaton tartottak a Szegedi Nemzeti Színházban.

Deák Barnabás, aki két barátjával érkezett a válogatásra, elmondta lapunknak, hogy már korábban is szerepelt egy színdarabban, és annyira megtetszett neki, hogy kipróbálná magát egy másik produkcióban is. A fiú elmondta azt is, hogy nem készül külön erre a castingra. 

Úgy gondolom, hogy majd alakulnak magától a dolgok

 – fogalmazott.

Fotó: Török János

Vele volt Darvas Bendegúz, aki szintén játszott már színházban korábban. – Én sem készültem semmilyen különszámmal, úgyis lesz a zsűrinek saját preferenciája, hogy mit szeretnének látni, mi meg majd próbálunk jól teljesíteni – mondta Bendegúz.

A harmadik társuk, a szintén szegedi Kovács Adrián volt, akinek szintén nem újdonság a színpadi szereplés. 

Voltam már darabban, és tetszik a színházi világ, tetszik a színház

 – mondta.

A fiatalok beszéltek arról is, hogy elgondolkoztak azon, hogy a színházban képzelik el a jövőjüket, de még nem döntötték el, hogy prózai, vagy énekes színészek szeretnének lenni, vagy éppen balett-táncosok.

Akiket beválogattak, július 10-től előzetes egyeztetés szerinti napi beosztás alapján a Szegedi Nemzeti Színházban próbálnak majd, július 17-ével kezdődően pedig a Dóm téri esti, éjszakai próbákon kell részt venniük. Közreműködésükkel összesen öt alkalommal, július 26-án, 27-én, 28-án, augusztus 2-án és 3-án lesz megtekinthető a musical. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában