2014.03.06. 20:18
Lehotai Máté lóra termett
Utánpótlás-sorozatunkban ezúttal kivételt teszünk: nem egy Csongrád megyei csapatot vagy közösséget mutatunk be, hanem egy egyéni versenyzőt. A szegedi díjugrató, Lehotai Máté (14) számos sikert ért már el a sportágában.
Minden a testvérnek köszönhető. Mert hiába volt tehetséges úszásban, korcsolyázásban és futásban is [namelink name="Lehotai Máté"], a nővér, Orsolya a lovaglással ismerkedett meg, az öcs pedig nap mint nap ezt tapasztalta és látta. Így nem véletlen, hogy az 1999-es születésű Máté már hétévesen pónin ült, majd 2011 májusában kezdte meg a versenyzést, miután letette a rajtengedélyvizsgát.
– A családban nincs hagyománya a lovaglásnak, egyértelmű, hogy Orsi miatt alakult így Máté sorsa. Míg a nővére inkább a tanulás felé orientálódott, addig Máté kitart a lovaglás mellett, de a Madách-iskolában sincs panasz az eredményeire – mondta az édesanya, [namelink name="Lehotainé Meleg Ildikó"].
Az ifjú díjugrató. Lehotai Máté edzés közben. Fotó: Frank Yvette
Máté az eltelt szűk három évben nagyon komoly sikereket ért el. Amellett, hogy volt megyei kezdő, majd ifjúsági és csapatbajnok, gyermek ügyességiviadal-győztes, csehországi Grand Prix-győztes, a válogatott tagjaként Szlovákiában egyéniben hibaidős viadalon első, kétfázisos versenyben második, csapatban szintén első helyezett, Ausztriában csapatban első, illetve Budapesten csapatban első, kétfázisban második, fokozatos nehézségű számban pedig ugyancsak első, a legnagyobb sikerét a nyári Európa-bajnokságon érte el. A magyar válogatott többek között Svájcot, Angliát és Írországot megelőzve lett harmadik, ráadásul a legeredményesebb versenyzőként a két alappályát és az egyszeri összevetést mindössze egy verőhibával tudta le. Máté 2013-ban a nemzetközi mezőnyben 32 pályából 23-at hibátlanul teljesített – mondhatjuk, lóra termett.
A fiatalembert [namelink name="Réti Gábor"] és [namelink name="Réti Dávid"] készítette fel, jelenleg [namelink name="Füzér Gábor"] az edzője, aki heti egyszer Kiskunhalasról Szegedre utazik, a további napokon pedig a szülők segítenek az edzések végrehajtásában.
– A nővérem díjugratással kezdett el foglalkozni, sokszor láttam, és jobban érdekelt is, mint a díjlovaglás. Hogy mi a csúcs számomra? Egy újabb Eb-részvétel, amelyen jobb egyéni eredményt érnék el, mint legutóbb, illetve elsőéves ifiként helytállni az új korosztályom mezőnyében – nyilatkozta Lehotai Máté.