Önbizalom-növelő gólt lőtt

2019.10.03. 06:52

Önbizalom-növelő gólt lőtt

Győztes gólt szerzett a Szeged–Csanád Grosics Akadémia színeiben a Dorog ellen a támadó középpályás Varga Szabolcs (24), aki Hollandiában sokat tapasztalt, és jó edzőktől tanulhatott, Szegeden pedig sikeres akar lenni.

mádi József

Nemcsak győztes volt a találata, szép is. Varga Szabolcs kamatoztatja holland tapasztalatát. FOTÓ: KUKLIS ISTVÁN

– Az első szegedi gólja rögtön nagyon szép volt. Tisztán megmaradtak a fejében a találat körülményei?

– Elsősorban boldog voltam, mert fontos volt a győzelem, illetve a saját önbizalmam mi­­att is jó időpontban érkezett a gól, amely ráadásul egyből győzelmet ért. Pont úgy jött ki a helyzet, hogy ballábasként jobbról tudtam befelé cselezni, majd eltekertem a hosszú felső sarokba a labdát.

– Látványos a csapat feltámadása, hiszen egymás után háromszor győztek. Ennyit jelent a szegedi otthon?

– Rengeteget számít az új stadion és a közönség, amely a tizenkettedik játékosunk. Ezáltal nekünk is sokkal könnyebb futballozni.

– Két évet játszott Hollandiá­ban, mit jelentett ez az időszak a pályafutásában?

– Nagyon sokat számít, hi­­szen nagyon jó edzőim voltak, kiváló a képzés, így folyamatosan tudtam fejlődni. Sajnos az első osztályú bemutatkozás nem jött össze a Heerenveenben, de így is komoly tapasztalatokat gyűjtöttem. Az önálló tartalékbajnokság elég jó színvonalú, amelyben viszont rendszeres játéklehetőséget kaptam, és ott végigfutballoztam szinte minden mérkőzést.

– Miért választotta a Szeged–Csanád Grosics Aka­dé­mi­­át a nyáron?

– Nagyon tetszett a felvázolt jövőkép, és tényleg minden adott, hogy komoly munkát vé­gezzünk el, és sikeresek lehessünk.

Nemcsak győztes volt a találata, szép is. Varga Szabolcs kamatoztatja holland tapasztalatát. FOTÓ: KUKLIS ISTVÁN

– Vasárnap jön a Békéscsa­­ba el­­leni derbi, tisztában van­­­­nak azzal, mekkora presz­­tízs­csata ez ebben a ré­­­­gióban?

– Tudjuk, hogy fontos mindenkinek, így a városnak és a szurkolóknak is. Azon vagyunk, hogy begyűjtsük a három pontot.

– Ez azonban nehéz feladat lesz, hiszen a vendégek stabil csapat benyomását keltették eddig bravúrokkal is.

– Ez így igaz. Remélem, a hangulat hasonló lesz, mint a Csákvár és a Dorog ellen, mi pe­­dig mindent megteszünk, hogy örömet szerezzünk.

– Mi lehet a győzelem tit­ka?

– A héten felkészülünk belőlük, kielemezzük a játékukat, de szerintem mi megmaradunk a saját játékunknál: a dominálásnál, a lehetőleg eredményes támadófutballnál.

– Jó formában van, 24 évesen mi a célja a pályafutásában?

– Egyelőre csak a Szeged szá­­mít. Egy plusz egy éves szer­­ződést kötöttem a klubbal, így egyelőre nem gondolkodom máson. Nagyon korai még erről beszélni, hiszen nem régóta vagyok itt, a nyáron csatlakoz­tam a csapathoz. Jól érzem ma­­gam, minden körülmény adott a sikeres szerepléshez, és a stábtól, a segítőktől is mindent megkapunk, hogy sikeresek legyünk.

– Ez elsősorban a bennmaradást jelenti?

– Ezekkel a körülményekkel, háttérrel, közönséggel és lehetőségekkel nem hiszem, hogy csak erre kellene törekednünk. Persze újoncként ez az elsődleges és ez a cél, de a sikeresség nekem nem a bajnokság hátsó régióját jelenti, hanem mondjuk az első tíz hely egyikét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában